Levelek egy hajótörésről a Napok és holdak tengerén

Olvasói vélemények

A Levelek egy hajótörésről a Napok és holdak tengerén című regény egy egyedülálló és szeszélyes regény, amely egy költőből lett tengerész, Clarence St. Elmo történetén keresztül keveri a kalandot, a romantikát és a filozófiát. Az elbeszélés humorral, mitológiai elemekkel és összetett írói stílussal gazdag, amely a másságra vágyó olvasóknak is tetszeni fog. Szokatlan szerkezete és szürreális elemei azonban néhány olvasótól türelmet igényelhetnek.

A könyvet dicsérik a gyönyörű írásmód, az okos próza, a humor és a fantáziadús történetmesélés miatt. Az olvasók értékelik a főhős mélységét, a romantikus és filozófiai elemeket, valamint az általános egyedi élményt, amit nyújt. Sokan úgy találták, hogy a műfajok keveréke, beleértve a fantasy-t, a szatírát és a mitológiát, miközben rendkívül lebilincselő és magával ragadó.

Néhány olvasó megjegyezte, hogy az elbeszélés zavaros lehet, és türelmet igényel, mivel nem követi a hagyományos történetmesélési módszereket. A cselekmény és a karakterek összetettsége miatt egyesek zavartnak érezhetik magukat. Emellett, bár a humor jól fogadták, furcsasága nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.

(15 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Letters from a Shipwreck in the Sea of Suns and Moons

Könyv tartalma:

Egy kutatócsoport és egy vak öreg matróz ravaszul összevesznek egy régmúltbeli hajótörés igazsága, egy őrült, halott istenekből álló sziget és egy elveszett kézirat rejtélye körül. Sem a tengerész, sem a kérdező nem az, akinek látszik; és mindkettőjüknek meg kell tanulniuk együttműködni, hogy megtalálják, amit keresnek.

Látszólag Clarence St. Elmo öreg és vakon ül a Tengerészek Biztonságos Kikötőjének otthonában. Egy türelmes kérdezőbiztos szűri át kóborló emlékeit az Egyszarvú, a Csendes-óceán déli részén régen elveszett teherhajó roncsának részletei után kutatva.

De Clarence St. Elmo egy fiatalember is, aki egy elátkozott hajón találja magát, amelynek rakománya halott istenekből áll, akiket arra szántak, hogy elsüllyedjenek az Idő tengerében. Szerelme várja a visszatérését, miközben őrült hangok a fejében ravaszul egy elveszett könyv nyomai után kutatnak. És a szavakon és az emlékeken túl mindig közelebb kering a rettenetes vihar.

Az emlékek romantikája, az idő tengerén át.

A könyvből:

A lány a hajnal első madárcsicsergésére abbahagyta a táncot. A romos falakban úgy telt össze az éjszaka maradék része, mint a tengerparton az üreg, amikor a dagály elvonul. Kimerülten bámultam fel a fák tetején lévő színfoltra. A szívem dobra vert. A lány az égre nézett, majd sajnálkozva az omladozó ház sötét bejárata felé. Egy cseppet sem volt fáradt. De az volt a szándéka, hogy mára visszavonul, kétségtelenül magával visz engem és Vágott Torkúkat is. Ő is megtehette volna. A halvány fényben az arca éhes volt, szép és elszánt, mint egy tigrisé. Ha elszöknék, már a nyakamon lenne, mielőtt a boltívig érnék. Összenéztem Vágótorkával. Ő enyhén megrázta a fejét, és ugyanezt mondta nekem is. Igyekeztem nem nézni a másik fickóra, akinek nem akartam a szemébe nézni. Csak állt ott rothadó tengerészruhájában, és a lány tapsát hallgatta. De a mi Vágott Torkunk már végigmérte a lányt. Megjegyezte, hogy milyen ritmusban és milyen ütemben toporzékol a lába, milyen ütemben dobálja a hajfonatát. Most lassú, szomorú siratóénekbe kezdett a haldokló éjszakának. A lány felé fordult, kezét felemelve tapsolt egy parancsra.

De én megfogtam a bal kezét, meghajoltam, és előre léptem a jobb lábammal, és ő a maga tökéletes mozgásában nem tehetett mást, mint hátralépett, majd félfordulatot tett, ahogy én is, és együtt léptünk előre két lépést, aztán együtt fordultunk, miközben a bal kezemet a hátára tettem, és három lépést ugrottunk balra, miközben a hegedű alattomosan átcsúszott a gyászdalból egy nevető dallamba, amely egyre gyorsabban és gyorsabban futott, míg végül a hideg köveken kavarogtunk és forgolódtunk.