Ligeti stilisztikai válsága: Zenei stílusának átalakulása, 1974-1985

Olvasói vélemények

A Ligeti műveiről szóló könyvről vegyes vélemények születtek, egyesek dicsérik tudományos alaposságát és szélesebb körű relevanciáját, míg mások felszínesnek és zenei mélység nélkülinek kritizálják.

⬤ Részletes tanulmány Ligeti későbbi zeneszerzői korszakáról
⬤ hasznos az egyetemi hallgatók számára
⬤ foglalkozik a kortárs zeneszerzők előtt álló kihívásokkal
⬤ lenyűgöző betekintést nyújt Ligeti egyedi stílusának kialakulásába.

⬤ Triviális előadásmód, sekélyes elemzés, Ligeti munkásságának kevésbé fontos aspektusaira összpontosít
⬤ nem alkalmas komoly zenei tanulmányokhoz
⬤ inkább tűnik dohányzókönyvnek.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Ligeti's Stylistic Crisis: Transformation in His Musical Style, 1974-1985

Könyv tartalma:

Ligeti György (1923-2006) az elmúlt 50 év egyik leginnovatívabb és legnagyobb hatású zeneszerzője volt. Egyike volt azon közép- és kelet-európai zeneszerzőknek, köztük Witold Lutoslawskinak és Krzysztof Pendereckinek, akik a nyugati modernizmus elemeit a kompozíciós technikához való rugalmasabb hozzáállással ötvöző zenei nyelvet alkottak.

Ligeti stilisztikai válsága: Transformation in His Musical Style, 1974-1985 azt vizsgálja, hogyan alakult át teljesen Ligeti zeneszerzői stílusa egyetlen operája, a Le Grand Macabre (1974-1977) komponálása alatt és után. Michael D. Searby részletesen megvizsgálja Ligeti 1974 és 1985 közötti zenéjét, különös tekintettel a Le Grand Macabre-re, elemzi a zenét, lehetséges magyarázatokat ad a stílusbeli és kompozíciós változásokra, valamint megvizsgálja a Ligeti későbbi zenéjére gyakorolt következményeket.

Ebben az első angol nyelvű könyvben, amely Ligeti legjelentősebb művére, a Le Grand Macabre-ra összpontosít, Searby megvizsgálja Ligeti zenéjét és annak a tonalitáshoz való viszonyát, megvizsgálja a hagyományhoz való visszatérést, az idézet és a pastiche használatát az operában, valamint Ligeti stílusának és technikájának az opera utáni átalakulását. A romantikus frázisszerkezetű Kürt-trió (1982) is elemzésre kerül, hogy bemutassa a zeneszerző stiláris megközelítésében bekövetkezett radikális változást.

Searby megvizsgálja Ligeti és a posztmodernizmus kapcsolatát is, kitérve a modernista kontra posztmodern polémiára Ligeti művei kapcsán. Számos zenei példa támasztja alá a tárgyalást, és az operát összefoglaló függelék, egy közelmúltbeli előadásról készült fényképek, valamint egy terjedelmes bibliográfia egészíti ki ezt az értékes referenciát.