Lincoln és az 1862-es sziú-felkelés

Olvasói vélemények

A Hank Cox által írt „Lincoln és az 1862-es sziú-felkelés” című könyv kritikái vegyes képet mutatnak a könyvről. Míg egyes olvasók értékelik az egyenes elbeszélést és a történelmi kontextust, mások a szenzációhajhászás, a tudományos alaposság hiánya, valamint az amerikai őslakosok ábrázolásában tapasztalható elfogultság vagy pontatlanság miatt kritizálják. A könyv megpróbál fényt deríteni az amerikai történelem egy kevésbé ismert fejezetére, de a megközelítésével és a következtetésekkel kapcsolatban jelentős viták alakultak ki.

A könyvet dicsérik azért, mert egyszerű és jól kutatott, szemtanúk beszámolóit és történelmi részleteket közöl a sziú-felkelésről. Egyes olvasók szórakoztatónak és lebilincselőnek találják, és megjegyzik, hogy egy olyan jelentős történelmi eseményt tárgyal, amelyről gyakran megfeledkeznek a mainstream történettudományban. Számos kritika dicséri a kiegyensúlyozott szemléletet, amely a konfliktus mindkét oldalát bemutatja.

A kritikák között szerepel a szenzációhajhászás és a tudományos alaposság hiánya, egyesek szerint a szerző túlzottan a szemléletes és szenzációs részletekre összpontosít, miközben elhanyagolja a fontos összefüggéseket. A forrásmegjelölések hiánya kétségeket ébreszt a megbízhatósággal kapcsolatban, és egyes olvasók úgy érezték, hogy a könyv inkább személyes szándékot tükröz, mint objektív beszámolót. Emellett ténybeli pontatlanságokat és a dakotai nézőpontok elutasító hangnemét is kifogásolják.

(13 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Lincoln and the Sioux Uprising of 1862

Könyv tartalma:

1862. augusztus 17-én, vasárnap reggel négy sziú harcos bukkant fel a minnesotai St.

Paultól északnyugatra fekvő Big Woodsból, akik egy sikertelen vadászatról tartottak hazafelé. Amikor Robinson Jones fehér ember tanyájára értek, aki postahivatalt és vegyesboltot üzemeltetett, és szállást kínált az utazóknak, az indiánok tüzet nyitottak a telepesekre, és szinte mindannyiukat megölték. Hamarosan sziú bandák tomboltak Minnesota délnyugati részén, farmokat és kereskedelmi állomásokat támadtak meg, és mindenütt gyilkoltak, ahol csak jártak: szétverték a férfiak koponyáját, agyonverték a gyerekeket, megerőszakolták a lányokat és feleségeket, mielőtt kibelezték volna őket, levágták a kezüket, a melleiket és a nemi szerveiket, és kifosztottak mindent, amit csak lehetett, mielőtt felgyújtották a maradékot.

Talán kétezer telepest mészároltak le brutálisan, bár ezt a számot soha nem sikerült pontosan megállapítani.

Miután a felkelést leverték, 303 sziú harcost ítéltek halálra. Minnesota lakossága azonnali kivégzésüket követelte, ami az országos hangulatnak megfelelő érzés volt.

Abraham Lincoln gyanította, hogy az elítéltek többsége mellékszereplő volt a lázadásban, és hogy a legsúlyosabb bűnösök megszöktek, ezért gondosan átnézett minden egyes ügyet, mielőtt kiválasztotta a 38omenre csökkentett 39olateret, hogy felakasszák azokat, akiket a legsúlyosabb bűnökben vélt bűnösnek. A többieket életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. "Nem akaszthattam fel embereket szavazatokért" - magyarázta később.

December 26-án a 38-at egyszerre akasztották fel a külön számukra épített akasztófán. Az 1862-es sziú-felkelés, más néven a dakotai háború, az első lövésekkel kezdődött a háború, amely még 28 évig tartott, és 1890-ben az indián nők és gyerekek lemészárlásában csúcsosodott ki Wounded Knee-nél. Lincoln halála John Wilkes Booth keze által vetett véget a kormány indiánpolitikájának megreformálására irányuló szándékának, és mindkét politikai párt továbbra is felhasználta a rendszert támogatóik jutalmazására, amely gyakorlat nagyrészt a mai napig tart.