Ez a rövid esszé egymás után vizsgálja a kortárs átalakulásainkat kísérő narratívák esztétikájának aktualitását, ha nem lehetőségét; ugyanazokat a narratívákat, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy érzékennyé váljunk a szomszédság azon módozataira, amelyekben egyre inkább részt veszünk.
Ezek az új (környezeti, városi, számítógépes stb.) szomszédsági kapcsolatok, vagy inkább azok intenzívebbé válása, ha meg akarunk szabadulni egyfajta disztópiától, az identitás és a terület fogalmának másfajta megfogalmazását feltételezik. Az atópia fogalma segíthet ebben, ha egyúttal az érzékeny tapasztalatra összpontosítunk, amely véleményünk szerint az egyetlen, amely képes megnyitni a vendégszeretet egy bizonyos formáját, nem annyira a feltételezett altritás, mint inkább a közös világ egy bizonyos eszméje felé.