Értékelés:
Norman Collins „London az enyém” című könyve nosztalgikus és magával ragadóan mutatja be a második világháború előtti és alatti londoni életet, egy panzióban élő szereplők egymáshoz kapcsolódó életére összpontosítva. Bár a könyvet emlékezetes karakterei és gazdag történetmesélése miatt dicsérik, kritikák is érik a politikai témák mélységének hiánya és a néha kanyargós cselekmény miatt.
Előnyök:⬤ Az első oldaltól kezdve magával ragadó és magával ragadó, és hosszúsága alatt is fenntartja az olvasó érdeklődését.
⬤ Erős karakterfejlődés, átélhető és emlékezetes figurákkal.
⬤ Nosztalgikus bepillantást nyújt az 1930-as évek végének londoni életébe, humorral és a hétköznapi emberek iránti szeretettel vegyítve.
⬤ Simulékony, élvezetes, Dickenshez hasonlítható elbeszélői stílus.
⬤ A humor, a melegség és a pátosz keveréke, amely végig érzelmeket ébreszt.
⬤ A 734 oldalas könyv néhány olvasó szerint túl hosszú, és úgy érzi, lehetne tömörebb is.
⬤ Hiányzik belőle a jelentős politikai mélység és az erkölcsi összetettség, és csak röviden érinti a releváns történelmi eseményeket.
⬤ Egyes mellékszálak befejezetlennek vagy megoldatlannak tűnhetnek a végére, ami elsietett befejezéshez vezet.
⬤ Az írói stílus nem biztos, hogy mindenki számára tetszeni fog, mivel a leírások szerint nem lírai és nem is kifejezetten frappáns.
(83 olvasói vélemény alapján)
London Belongs to Me
1938-ban járunk, és London minden lakója előtt ott lebeg a háború kilátása.
De a város nem áll meg. Az emberek mindenütt tovább dolgoznak, isznak, szerelembe esnek, és küzdenek azért, hogy boldoguljanak az életben.
A Kenningtonban, a Dulcimer Street 10. szám alatt található panzióban a gombos hivatalnok, Josser úr hazatér a nyugdíjba vonulásának ajándékaként kapott órával.
