Olvasói vélemények
Összegzés:A London Skin and Bones című novellagyűjtemény az 1980-as évekbeli londoni Finsbury Parkban játszódik, és a munkásosztálybeli meleg férfiak életét mutatja be. A szerző, Ian George Young a tények és a fikció keverékén keresztül eleven képet fest egy vibráló közösségről, gazdag háttérrel és átélhető tapasztalatokkal rendelkező karaktereket mutatva be.
Előnyök:Szakszerűen megírt történetek, amelyek őszinték és művészien megírtak, megragadva egy egyedülálló kor és hely lényegét. A karakterek változatosak, magával ragadóak, és a munkásosztálybeli London életének gazdag szövevényét mutatják be. A könyv fontos, gyakran figyelmen kívül hagyott történeteket mesél el a valóság és a mesélői mesterség keverékével. Nosztalgiát ébreszt, és betekintést nyújt a meleg férfiak életébe egy politikailag kihívásokkal teli korszakban.
Hátrányok:Egyes olvasók úgy találhatják, hogy a történetekből hiányzik a drámai feszültség, mivel inkább a jellemrajzokra és a társadalmi interakciókra koncentrálnak, mintsem a nagyszabású elbeszélésekre. Emellett az írásmódot inkább azok számára lehet vonzónak érezni, akik ismerik az 1980-as évek Londonjának kulturális kontextusát, ami esetleg kevésbé teszi hozzáférhetővé a könyveket az ezen a résen kívül állók számára.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
London Skin and Bones: The Finsbury Park Stories
Könyv tartalma:
London egészen más volt az 1980-as évek elején. Ian Young színes történetekkel szórakoztat minket a Finsbury Parkról, a környékről és annak lenyűgöző szokásairól, amelyek már régen eltűntek - bélyeggyűjtők, anarchista költők és meleg skinheadek -, és amelyek ellenálltak a Thatcher-kormány sötét erőinek. A Finsbury Park megismerésének legjobb módja, ha eltévedünk.
"A London Skin & Bones-ban a múlt egy szeglete életre kel, hús és izom regenerálódik, és felkap egy kabátot (a zsebébe dugva egy frissen sodort jointot), hogy bebarangoljon egy olyan környéket, amelyet barátok valószínűtlen, sokszínű törzse népesít be, akik olyan ismerősen szövik be és ki a történeteket, hogy az ember elgondolkodik, vajon a saját emlékezetéből - vagy a saját álmaiból - származnak-e ezek a történetek. Ian Young tudja, hogy egy városba ugyanolyan lelkesedéssel és erotikával lehet beleszeretni, mint egy emberbe, és a nyolcvanas évek kékgalléros Londonjának mélyén, eklektikus boltjaival és szórványos felhőszakadásaival, más országok háborúinak veteránjaival és menekültjeivel, kollektív kamaszként felemelkedő magabiztos szexualitásával könnyű keveredés történik. Ezeket a történeteket olvasva nem vagy idegen egy idegen országban. Utazó vagy, akit szívesen látnak egy csésze meleg vagy erős italra, valaki keze könnyedén a válladra koppint egy meghívással, hogy csatlakozz a következő látványos kalandhoz, amely mindjárt a sarkon túl van." --Bryan Borland, a DIG szerzője.
"Mint Isherwood 'Én vagyok a kamera' Berlini történetek, Young egymásba fonódó londoni Lad Culture történetei, amelyeket egy könyvszerető ex-pat fotós mesél el, bokszolók, bolti fiúk, bevándorló gengszterek, betépett filatelisták és idősebb tor/mentoraik dilis bukéi, akik könnyebben túlélték az 1940-es évek Blitzjét, mint az 1980-as évek Thatcherizmusát. Csodálatos könyv Noel Cowardot idézve: 'Nem is tetszhetett volna jobban '" - Jack Fritscher, PhD, a Mapplethorpe szerzője.
"Ian Young csodásan érzékelteti velünk az 1980-as évek Londonjának egy bizonyos korát és helyét, de ennél sokkal többet tesz. A skinheadek, gazemberek (méghozzá bájosak), gyűjtők és különcök lenyűgöző szereplőgárdája a feje tetejére állítja a 'város mint karakter' közhelyét, emlékeztetve minket egy elhanyagolt igazságra: hogy egy város az emberei, hogy a gyönyörű, hibás és lenyűgöző emberek áramlása az, ami egy városnak és egy életnek a textúráját és életerejét adja. És ami még jobb, hogy ezt olyan egymásba fonódó vignettákban mutatja be, amelyek éppoly csalhatatlanul élvezetesek, mint amilyen építő jellegűek." --Peter DubE, a A város kapui szerzője.
"1980-ban Ian Young Észak-London egy olyan területére költözött, ahová nekünk, úgynevezett londoniaknak eszünkbe sem jutott betenni a lábunkat. Nagy hibát követtünk el Lakóhelyünkön színesebbnél színesebb figurák kolóniája volt, mint azt valaha is el lehetett volna képzelni - menekültek, skinheadek és boltosok, tisztességes, kedves, humoros, talán nem mindig teljesen becsületes emberek (Russell, a háziúr vezette a Vakvezető Kutya jótékonysági rablást), akik elviselték az elnyomó tory kormányt, de eltökéltek abban, hogy teljes életet éljenek. Dickens óta nem Young az első londoni krónikás, aki a novellaformát használja, de eljött az ideje, hogy egy időre félretegyük a korábbi könyveket, és letelepedjünk a London Skin & Bones-nal. Éljen Ian Young, a Finsbury Park Boz-ja " - Timothy d'Arch Smith, a The Frankaus szerzője.
"Lépjünk túl Armistead Maupin A város meséi-jén. Megérkezett a Finsbury Park " --Trebor Healey, az A Horse Named Sorrow szerzője.
