Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv részletes betekintést és személyes anekdotákat kínál Lucille Ballról, és olyan rajongóknak szól, akik többet szeretnének megtudni az életéről. Ugyanakkor sok hibát, érintőleges tartalmat és túl sok életrajzi információt tartalmaz mellékszereplőkről, ami a töltelék és az ismétlődés érzetét kelti. Az írásmódot kritizálták, hogy rosszul szervezett és pletykás, míg egyes olvasók a hibái ellenére szórakoztatónak találják.
Előnyök:⬤ Érdekes személyes anekdoták és betekintés Lucille Ball életébe
⬤ A karrierjének olyan aspektusait tárgyalja, amelyekről más életrajzok gyakran megfeledkeznek
⬤ Lucille Ball rajongói számára érdekes
⬤ Informatív a régi Hollywood összefüggéseiről
⬤ Könnyebben olvasható más életrajzokhoz képest.
Hátrányok:⬤ Tele ténybeli tévedésekkel és ellentmondásokkal
⬤ Túlságosan részletes életrajzi információk kevésbé jelentős személyiségekről
⬤ Rossz szervezés és ismétlődő tartalom
⬤ Pletykás és szenzációhajhász stílus, ami egyes olvasók számára visszataszító lehet
⬤ Az idézetek és állítások nem tartalmaznak megfelelő idézeteket.
(11 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
The Sad and Tragic Ending of Lucille Ball: Volume Two (1961-1989) of a Two-Part Biography
Könyv tartalma:
Az 1950-es évek közepén Lucille Ball a Gallup közvélemény-kutatás szerint a világ leghíresebb nője lett. Ma ő az egyik legjobb példa arra, hogy egy hírességnek sikerült megalkotnia egy befolyásos "második felvonást" az I Love Lucy és a show-biznisz partnerétől, Desi Arnaz-tól való lesújtó válása után.
A kétrészes életrajz második kötete, amelyet Amerika két legtermékenyebb showbiznisz-életrajzírója készített. A rajongóknak és az olvasóknak jó okuk van arra, hogy élvezettel várják: Az eddigi kevés Lucille Ball-életrajz gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta életének utolsó harminc évét, azt sugallva, hogy élete 1960-ban, a Desi Arnaz-tól való válása után véget ért. Az egyik neves életrajzíró öt rövidített oldalban foglalta össze három (érzelmekkel teli és feszült) utolsó évtizedét. Élénk ellentétben állunk azzal, hogy Lucille, a művész és elismert üzletasszony többet érdemel. Ezt meg is kapja ebben a több mint 500 oldalas (fényképekkel ellátott) könyvben, amely a valaha kiadott legmélyebb portré erről a nagy amerikai sztárról.
Második férjét, Gary Mortont, a "Borscht-öv" stand-up komikust vizsgálja, aki tehetséges diplomata és a dívákkal való tapintatos bánásmódhoz. Bemutatja, hogyan erősítette meg státuszát, mint megbízható televíziós "alapműsor" legalább két folyamatos (bár származékos) sorozattal, a The Lucy Show-val, a Here's Lucy-val, és utolsó hurrájaként a szerencsétlen sorsú Life With Lucy-val. Megvizsgálja a gyorsan összeomló Desi Arnaz utolsó éveit, aki "Lucy után" elkártyázta a millióit és tönkretette az egészségét a késő esti éjszakákkal, az alkohollal és a végtelen havannai szivarokkal. A film feltárja Lucille fiának, Desi Jr. fiának drogfüggőségét (és felépülését), valamint mindkét gyermeke, köztük Lucie Arnaz show-biznisz küzdelmeit (és időnkénti haragját). A könyv emellett szembeállítja Lucille "évjáratának misztikumát" a "generációs szakadékkal" és a fiatalabb sztárok (Carol Burnett, Mary Tyler Moore, Tom Selleck, Arnold Schwarzenegger, Cher és még mintegy negyven másik sztár) karrierjének kialakulásával, akik csodálták és talán nehezteltek is rá.
A könyv tele van részletekkel Lucille kulisszák mögötti ugratásairól az MGM, a Warner Brothers és a Fox "múltbéli sárkányaival", az egykor ünnepelt sztárokkal, akiket Lucille rángatott vissza a rivaldafénybe a "TV Specials" sablonos listáján keresztül, amely az amerikai élet egy gyorsan haldokló módját ünnepelte.
Házasságon kívüli, poszt-desi indiszkréciók? Mondjuk csak annyit, hogy kedvenc vörös hajú hölgyünk a nagy és erős férfiakat szerette - "Nekem nem kellenek szépfiúk.".
Élete utolsó évtizedében leggyakoribb sztárja a nosztalgiázó, "a régi hollywoodi dolgok után" nosztalgiázó Bob Hope volt.
A nagyon tartós Lucille Ball élete utolsó harminc évében valamilyen formában minden évben szerepelt a televízióban, utoljára (egy még tartósabb showbiznisz-harcos, Bob Hope mellett) 1989 márciusában, az Oscar-díjátadón lépett fel. Körülbelül egy hónappal később szívelégtelenségben halt meg. A világ minden tájáról özönlöttek a tisztelgések. Legendája természetesen tovább él, talán erősebben, mint valaha. A sírból Lucille talán úgy emlegette a halálát körülvevő média brouhahas-t, hogy "Az én visszatérésem".
Valójában soha nem ment el. Az 1950-es évek óta minden nap sugározzák valahol, valamilyen országban a televíziós adásait. Uralkodása évtizedekkel fénykora után is folytatódik. Mindenki szereti Lucyt. Ez a könyv nagyban magyarázza, hogy miért.
