A gyönyör kataraktájába rohanva A veszteség ismeretlen napja lélekben ott hullámzik; Örök harmóniák áradnak, A feneketlen örömökbe odafönt Vonzza az ember danaid érzékét.
Nincs remény nemesíti veszteségüket, Még a boldog is tehernek érzi magát, S a tövis saját keblében Betegen, bűnösen süllyed lefelé. Kiégett kráterek forgatagán át A fájdalmasan sújtott apa méltósága Kúszik a változó faj álmára; A megtorló válasz köszönti a siratót S a megfordított merészség meginog A halott jog kifejezésébe...