M10 harckocsi romboló vs StuG III rohamlöveg: Németország 1944

Olvasói vélemények

Az „M10 Tank Destroyer vs StuG III Assault Gun: Germany 1944' című könyvében Steven Zaloga részletesen összehasonlítja az amerikai M10 és a német StuG III járműveket, kiemelve tervezésüket, fejlesztésüket és szerepüket a második világháborúban. Bár a könyv értékes meglátásokat és jól kutatott információkat tartalmaz, nem ragaszkodik szigorúan a két jármű párharcának előfeltevéséhez.

Jól kutatott, a járművek alapos elemzésével, jó színes táblákkal és ábrákkal, informatív műszaki részletekkel, hasznos információkkal az egységek erejéről és veszteségeiről, valamint sok nagyszerű képpel. A terület elismert szerzője írta, és hasznos forrásnak számít a modellezők és a történelem iránt érdeklődők számára.

Nem teljesíti a címben leírt párbaj fogalmát, mivel nem számol be a járművek közötti közvetlen összecsapásról. Néhány kép minősége változó, és az olvasók megjegyzik, hogy több beszámolót szeretnének a tényleges harci tapasztalatokról. Ezenkívül az e-olvasó verziók navigációja nehézkes.

(30 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

M10 Tank Destroyer Vs StuG III Assault Gun: Germany 1944

Könyv tartalma:

Bár az olyan tankok, mint a Sherman és a Panther a címlapokra kerültek, a szövetségesek M10-es harckocsirombolója és a németek Sturmgesch tz (StuG) III-as harckocsija az 1944-45-ös északnyugat-európai harcterek meg nem énekelt munkagépei voltak. Bár feladatuk nem elsősorban az egymás elleni harc volt, széleskörű használatuk biztosította gyakori találkozásukat a normandiai bocage-tól Aachen romokkal borított utcáin át.

A StuG III a rohamlöveg kvintesszenciája volt: egy alacsonyan elhelyezkedő, erősen páncélozott, torony nélküli jármű, amely a gyalogsági alakulatok közvetlen tüzelési támogatására szolgál. A StuGu volt a mindenes, a hagyományos közvetlen tüzérségi szerepkörben, de egyre inkább páncéltörő védelemre is használták; amikor fegyverzetét a rövid 75 mm-es lövegről a legismertebb hosszú 75 mm-es lövegre fejlesztették, elérte csúcspontját, és 1943-tól 1945-ig nagyrészt változatlan maradt. Normandiában kivételesen értékesnek bizonyult, mivel alacsony profilja és kiváló fegyverzete hasznos gyalogsági támogató fegyverré tette, ugyanakkor több mint megfelelő tűzerővel rendelkezett a szövetségesek szabványos tankjainak, például a Sherman-nek a megsemmisítéséhez.

Az M10 3in Gun Motor Carriage-t eredetileg harckocsi-rombolónak fejlesztették ki. A Sherman harckocsi alvázán alapult, de kevesebb páncélzattal és erősebb löveggel. 1944-re azonban a 3 hüvelykes lövege hatástalannak bizonyult a legvastagabban páncélozott német harckocsik, például a Panther és a Tiger ellen. Ennek eredményeként 1944-re az amerikai hadsereg M10-es zászlóaljait általában az amerikai gyalogos hadosztályok támogatására vetették be, hogy közvetlen tüzelési támogatást nyújtsanak. Lényegében az M10-es lett az amerikai hadsereg fő támadófegyvere az 1944-45-ös ETO-kampányban, akár erre a szerepre szánták, akár nem.

A két páncélozott harcjárművet széles körben alkalmazták olyan szerepkörökben is, amelyeket tervezőik nem terveztek, és a 11 hónapos hadjárat során, amelynek során a szövetségesek Normandiából a Birodalom belsejébe nyomultak előre, többször is összecsaptak egymással. Ez a külön megrendelésre készült képekkel teljes mértékben illusztrált kötet a II. világháború csúcspontján lezajlott összecsapásuk történetét mutatja be.