M4 Sherman vs Type 97 ChI-HA: Csendes-óceán 1945

Olvasói vélemények

Steven Zaloga „M4 Sherman vs Type 97 Chi-Ha” című könyve alapos vizsgálatot nyújt az amerikai és japán harckocsik közötti páncélos háborúról a második világháború alatt, különösen a csendes-óceáni hadszíntéren. Bár értékes betekintést nyújt a harckocsik teljesítményébe és taktikai alkalmazásába, néhány olvasó csalódottságát fejezi ki az Osprey sorozatának formázása és a háttérinformációk mennyisége miatt.

⬤ Alapos kutatás és részletes betekintés a második világháborús páncélos hadviselés kevésbé ismert aspektusaiba.
⬤ A harckocsik közötti különbségek és a harci taktikák jó leírása.
⬤ Könnyen olvasható, magával ragadó tartalommal, amely kezdők és rajongók számára egyaránt alkalmas.
⬤ Egyedülálló perspektívát nyújt a csendes-óceáni harckocsicsatákról, informatív képekkel és ábrákkal.
⬤ Zaloga szakértelme nyilvánvaló, így érdemes olvasmány a történelem iránt érdeklődők és a modellezők számára.

⬤ Néhány olvasó csalódott az Osprey-sorozat formátumában, mivel a háttérinformációk helyett inkább a közvetlen összecsapásokra kívánnak nagyobb hangsúlyt fektetni.
⬤ Nem elég részletes tartalom a komoly történészek vagy modellezők számára.
⬤ Néhány kritika unalmat vagy a lebilincselő írásmód hiányát említi.
⬤ A téma talán nem olyan izgalmas, mint más színtereken zajló csaták, ami kevésbé drámainak vélt elbeszélésekhez vezet.

(26 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

M4 Sherman vs Type 97 ChI-HA: The Pacific 1945

Könyv tartalma:

Bár a csendes-óceáni hadjárat nem ismert a harckocsik harci színtereként, az amerikai hadsereg harckocsizászlóaljainak közel egyharmadát a Csendes-óceánon vetette be, és Japán a háború alatt az öt legnagyobb harckocsigyártó között volt. A csendes-óceáni harckocsicsaták ismeretlensége nagyrészt a csendes-óceáni hadszíntéren alkalmazott taktikán múlott a terepviszonyok miatt. A harckocsikat általában gyalogsági támogató fegyverként használták, és a terepviszonyok megakadályozták a harckocsik manőverező hadviselésben való alkalmazását, ami nagyszabású harckocsi-páncélos csatákhoz vezethetett volna. Ez a könyv az amerikai és a japán erők közötti korai csendes-óceáni harckocsicsaták áttekintésével kezdődik, kezdve az 1941-es első összecsapásokkal a Fülöp-szigeteken az amerikai M3 Stuart könnyű harckocsik és a japán 95-ös típusú harckocsik között. A harckocsik elleni harcok 1944-ben váltak gyakoribbá, amikor mindkét fél egyre nagyobb számú harckocsit vezényelt a harctérre. A háború legnagyobb japán harckocsitámadására 1944 júliusában került sor Saipanon, de az ezt követő hónapokban gyakoriak voltak a harckocsik összecsapásai Guamon és Peleliun. A Fülöp-szigeteken volt a háború legnagyobb japán harckocsi bevetése, a japánok 1944-ben egy harckocsihadosztályt küldtek Luzonra. Ez kiterjedt összecsapásokhoz vezetett az amerikai hadsereg erőivel, néha harckocsi a harckocsi ellen, de gyakran harckocsik, gyalogsági páncéltörő fegyverek, sőt önjáró lövegek keveréke is.

A háború utolsó két hadjáratában, Iwo Jimán és Okinawán mindkét fél harckocsikat vetett be, a japánok végül arra a következtetésre jutottak, hogy "az amerikai hadsereg elleni harc az ő M4-es tankjai elleni harc".

Ez a könyv a csendes-óceáni hadjárat két legjobb tankját veszi górcső alá. Az amerikai oldalon az M4A3 Sherman közepes harckocsit az amerikai hadsereg és az amerikai tengerészgyalogság egyaránt használta. A japán oldalon a 97-es típusú Shinhoto Chi-Ha Shinhoto volt a legjobb harckocsi, amely harcba került. Ez egy nagyon egyenlőtlen verseny volt, ami a fő oka annak, hogy 1944-ben Luzonon a japánok annyira vonakodtak bevetni a Chi-ha-t a Sherman ellen, és inkább beásott páncélosládákként használták őket. A könyv illusztrációi a szokásos Párbaj mintát követik: a Type 97-kai Shinhoto Chi-ha és az M4A3 profilillusztrációi, mindkét típus lőszereit bemutató nézetek, mindkét típus toronyelrendezését bemutató belső illusztrációk, valamint egy csatajelenet, amely a Type 97-kai-t mutatja be harcban az amerikai páncélosok ellen.