Margaret Cavendish a tizenhetedik század egyik legtermékenyebb, legösszetettebb és legkevésbé meg nem értett írója volt.
Descartes és Hobbes kortársaként lenyűgözték a filozófiai, tudományos és képzeletbeli vívmányok, és küzdött azért, hogy leküzdje azokat a politikai és kulturális akadályokat, amelyek azzal fenyegették, hogy megakadályozzák az ilyen diskurzusokkal való foglalkozását. Emma Rees azt vizsgálja, hogyan foglalkozott Cavendish olyan gondolkodók munkásságával, mint Lukrétiosz, Platón, Homérosz és Harvey, hogy megpróbálja kiírni magát a száműzetésből, amely nemcsak intellektuális törekvéseit, hanem puszta létét is fenyegette.
Egy intelligens, merész és bátortalan kora újkori nő képe rajzolódik ki, akinek története a szakemberek és az általános olvasók számára egyaránt vonzó lesz.
