Margaret Thatcher - A hitelesített életrajz, második kötet: Minden, amit csak akar

Olvasói vélemények

Charles Moore Margaret Thatcher-életrajza vegyes kritikákat kap, amelyek egyszerre tükrözik a mélysége miatti csodálatot és a hosszúsága és részletessége miatti kritikát. Míg sok olvasó jól megalapozottnak és lebilincselőnek találja az írást, aggályok merülnek fel a túlzott politikai apróságok és a túl részletes beszámolók miatt, amelyek elvonhatják a figyelmet Thatcher befolyásának szélesebb körű bemutatásától.

⬤ Jól kutatott, számos új ismeretet és részletet nyújt Margaret Thatcher politikai karrierjéről.
⬤ Magával ragadó írói stílus, amelyben személyes és politikai anekdoták keverednek.
⬤ Thatcher kiegyensúlyozott ábrázolása, amely elismeri mind az erősségeit, mind a gyengeségeit.
⬤ Értékes forrás az 1980-as évek politikája és Thatcher öröksége iránt érdeklődők számára.
⬤ Magával ragadó a részletes történelmi beszámolókat kedvelő olvasók számára.

⬤ A túlságosan részletes információk egyes részeket fárasztóvá és hosszadalmassá tehetnek.
⬤ Egyes olvasók úgy találták, hogy a könyv tele van túlzott politikai apróságokkal, amelyek elvonják a figyelmet Thatcher általános történetéből.
⬤ Egyes kritikusok szerint hiányzik Thatcher személyiségének és jellemének feltárása.
⬤ A terjedelem túlterhelheti az alkalmi olvasókat, és egyesek kihagyhatják a részeket.

(41 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Margaret Thatcher - The Authorized Biography, Volume Two: Everything She Wants

Könyv tartalma:

Charles Moore bestsellere, a Vaslady hitelesített életrajzának szenzációs második kötete.

1983 júniusában Margaret Thatcher a brit választások történetében a legnagyobb mértékben növelte meg egy kormány parlamenti többségét. A következő négy év során - ahogy Charles Moore egyedülállóan hiteles életrajzának e központi kötetében elmeséli - Nagy-Britannia első női miniszterelnöke megváltoztatta országa és a világ történelmét, gyakran puszta akaraterejével.

A könyvből soha nem látott módon derül ki, hogyan szállt szembe a bányászok sztrájkjával, hogyan alakította át az Európával való kapcsolatokat, hogyan privatizálta a brit ipar uralmát, és hogyan folytatta a brit gazdaság újjáélesztését. Drámai közvetlenséggel írja le a világszínpadon betöltött szerepét, amikor Mihail Gorbacsovot „olyan emberként azonosította, akivel érdemes üzletet kötni”, mielőtt a Szovjetunió vezetője lett volna, majd kitartóan nyomást gyakorolt rá és Ronald Reaganre, a nagy ideológiai lelki társára, hogy a világ ügyeit az ő elképzelései szerint rendezzék. Churchill óta először biztosította, hogy Nagy-Britannia központi helyet foglaljon el a szuperhatalmak közötti kapcsolatokban.

De még a fénykorában is nehézségekkel küszködött. A szeretett Reagan kétszeresen is átverte őt az USA grenadai inváziója során. A botrányok miatt elvesztette azt a minisztert, akihez személyesen a legközelebb állt, és a Westland-ügy miatt majdnem le kellett mondania. Európa miatt elszigetelődött saját kormányán belül. Ellentétbe került a királynővel a Nemzetközösség és Dél-Afrika ügyében. Félrevezette vezető kollégáit, és elindította a szavazási adót. Ez utóbbiak később még egyszer visszatérnek, hogy halálos sebet ejtsenek rajta.

Charles Moore mindezek során példátlan módon hozzáférhetett Thatcher asszony összes magán- és kormányzati iratához. A leírt események résztvevői olyan őszintén nyilatkoztak, hogy úgy érezzük, hallgatózunk a beszélgetéseikben, miközben azok zajlanak. Átnézünk Thatcher asszony válla fölött, amint hevesen kommentálja a dokumentumokat, így részletesen látjuk a nézeteit számos konkrét kérdésben, és most először értjük meg, milyen szorosan támaszkodott egy maroknyi megbízható tanácsadójára, akik segítettek kialakítani a nézeteit és végrehajtani az akaratát. Úgy látjuk őt, mint közéleti szereplőt, gyakran aggódó anyát, munkamániást és a nyugati demokratikus történelem első olyan nőjét, aki a maga idejében valóban uralkodóvá vált országában.

1984. október 12-én a Brightonban tartott konzervatív pártkonferencián a kora reggeli órákban az IRA merényletet kísérelt meg ellene. Néhány órán belül megtartotta a konferencián a vezérszónoki beszédet (és később aláírta az angol-ír megállapodást). Számos baloldali kritikusa közül az egyik, aki aznap őt figyelte, azt mondta: „Nem helyeslem őt miniszterelnökként, de Istenemre, nagyszerű tankparancsnok.”. Ez a titáni alak, minden képességével és minden hibájával együtt úgy viharzik ki ezekből az oldalakból, mint egyetlen más könyvből sem.