Olvasói vélemények
Összegzés:A könyv a 19. század végének és a 20. század elejének jelentős amerikai politikai személyiségeiről nyújt lényegre törő életrajzokat, a történelmi elbeszélést lebilincselő prózával ötvözve. A kötetet dicsérik informatív tartalma és szórakoztató írói stílusa miatt, annak ellenére, hogy a könyv kiadási minőségével és szerkesztésével kapcsolatban vannak aggályok.
Előnyök:Érdekes és informatív életrajzi tartalom, magával ragadó írói stílus, betekintést nyújt a kevésbé ismert politikai személyiségekbe, történelmi perspektívát mutat be az amerikai politikáról, elgondolkodtató és élvezetes az amerikai történelem iránt érdeklődő olvasók számára.
Hátrányok:Kiadásminőségi problémák, mint a rossz szerkesztés és a furcsa prózaszerkezet, néhány műtárgy az újranyomásban, amelyek befolyásolhatják az olvasási élményt, borító eltérések.
(4 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Masks In A Pageant
Könyv tartalma:
Álarcok egy felvonásban WILLIAM ALLEN WHITE tollából. Eredetileg 1928-ban jelent meg. BEVEZETÉS Az élet nagyrészt szubjektív. Az, aminek gondoljuk, ami azt jelenti, hogy az élet szervezett emlékekből áll. És az a fajta szerveződés, amit az ember az emlékeinek ad, teszi a személyes egyenletét az egyéni karakterévé. Az élet a maga egyszerűségében sokrétű, és az ember emlékezetének gyöngyöket kell fűznie a különböző szálakra, amelyeken a különböző tapasztalatok más módon kapcsolódnak egymáshoz, mint a chro nológia, a munka- és a szerelmi szál, amely minden életet átszövi. Mindkettő az emlékezetes dolgok kisebb láncaira, kapcsolódó dolgokra szakadhat, ahogy a munka és a szerelem átvonul az évek során. Mindenki sokféle munkát végez, furcsa mesterségeket barkácsol, hogy megéljen vagy játszhasson. Ahogy visszagondolok és végiggondolom negyven munkaévemet, megszámolom ezeket az emlékezetes munka-gyöngyöket, sokféle összekapcsolt egymásutániságba esnek. Az egyik a politika. Itt is, mint a hosszú soron átmenő üzletelés és eltérés minden más formájában, arcok jelennek meg, halványan vagy élénken, tompán vagy jelentőségteljesen, amelyek felidézik a napi munkát.
A képzelet csavarásával az emlékezés e gyöngyszemei maszkokká válnak egy felvonulásban, egy vidám menetben, amely a tudatomon keresztül vonul, párhuzamosan más felvonulásokkal, amelyek otthonról, a nyomdából, a munkaasztalról indulnak, nyomdászok és riporterek, mesemondók és költők, zenészek és vándor zenészek, ünnepi ifjúsági felvonulások, kedves és áldott emberek felvonulásai, akik még mindig a közelemben járnak, és azoké, akiket szerettem és most elvesztettem, míg ez a könyv a politika felvonulásomban szereplő maszkokról fog számot adni. Amikor nyolcéves kisfiú voltam, apám, aki régimódi örökös demokrata volt, elvitt mintegy száz mérföldre egy demokrata állami kongresszusra. Emlékszem a vörös, izzadó, bajuszos arcokra, ahogy a magas galléros, szónokló úriemberek hiábavalóan, de kitartó hittel tiltakoztak az akkori gonoszságok ellen: az újjáépítés, a felduzzasztott nyugdíjtáblák, az elértéktelenedett valuta. Tíz évvel később, riporterként, egy vidéki újságnak írtam az ilyen gyűlésekről, és a választás napján a városi kocsiszekrényen ültem, rózsaszín arcú fiatalemberként, és a sofőrt a lázadó szavazók házaihoz irányítottam. Delegáltként ültem egy megyei gyűlésen, és politikai vezércikkeket írtam, mielőtt szavazhattam volna. Akkoriban republikánus voltam. Anyám, aki fekete abolicionista republikánus volt, túlélte apámat, és talán ő színezte politikai gondolkodásomat.
De még akkor is meg voltam zavarodva attól, hogy mindkét oldalt láttam. Egész életemben minden politikai javaslat két oldala vihogva állt előttem, így soha nem tudtam olyan keserűen meggyőzni a befolyásolhatót, ahogyan kellett volna. Ez a vidám, önelégült idiotizmus a stressz idején gyakran bosszantotta mélyen szenvedélyes barátaimat. Egyszer, amikor éppen egy magazincikken mentünk át, amelyet Taft elnökről kellett volna írnom, Theo dore Roosevelt megfogta a kezemet, amikor elmentem tőle, és felsírt És most, te vén boulevardier - ilyen szarkasztikusan válaszolt a Daniel Boone-ként való szidalmazásomra -, ne tartsd olyan tökéletesen egyensúlyban az egyensúlyod késhegyét ebben a cikkben, hogy az olvasóid ne lássák az elfogultságodat. 1 És megálltam a küszöbön, hogy beszámoljak neki az öreg Schilling kapitányról, a kansasi Brown megye állami szenátoráról, akinek biztonságosan republikánus körzetébe az állami republikánus bizottság küldött, hogy beszédet mondjak. A harcedzett öreg kapitány nyirkosan suttogott a fülembe, amikor épp a reformok valamiféle Galahadjaként akart bemutatni a legteljesebben És most, Bill, az istenek szerelmére, ne legyél túlságosan átkozottul lelkiismeretes ebben a beszédben... Ennyit a háttérről, most pedig a számokról...
