Meghalok minden egyes alkalommal, amikor meghallom a hangot: A Memoir

Olvasói vélemények

Mike Doughty „The World Was Absolutely New” című könyve az előző, „Book of Drugs” című művének folytatása. Rövid fejezetekkel van tele, amelyek Doughty egyedi hangját és a zenéről, élettapasztalatokról és zenészi karrierjéről szóló elmélkedéseit mutatják be, különösen a 90-es évek New York-i kontextusában. Míg sok olvasó értékeli a nyers őszinteséget és a magával ragadó történetmesélést, egyesek úgy érzik, hogy bizonyos szempontok, például a konkrét nevek kihagyása, ront az összképen.

⬤ Magával ragadó és egyedi írói stílus
⬤ rövid, emészthető fejezetek
⬤ a zenéről és a személyes élményekről szóló felidéző reflexiók
⬤ szórakoztató történetmesélés, amely széles közönséghez szól, beleértve azokat is, akik nem ismerik Doughty zenéjét
⬤ gazdag szókincs, amely fokozza az olvasás élményét.

⬤ A konkrét személyek megnevezésének gyakori megtagadása néhány olvasót többre késztet
⬤ egyesek számára feltűnő lehet a szerző vonakodása az írói folyamat teljes átvállalásától
⬤ néhány kritikus úgy érezte, hogy a szerző kezdeti beismerése, miszerint a könyvet anyagi okokból írta, elszakította a szerzőt a témától.

(10 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

I Die Each Time I Hear the Sound: A Memoir

Könyv tartalma:

Az elismert dalszerző és A drogok könyve szerzőjének precíz, mégis zavarba ejtő pillantása a zene mámorára, az emlékezés folyamatára és azokra a pillanatokra, amikor a világ újjá válik

„(Mike Doughty írása) bámulatosan életerős, energikus és természetes.... fanyar és néha csipkelődő.” --RICK MOODY, A hosszú megvalósítás és a Jégvihar szerzője A hosszú megvalósítás és a Jégvihar szerzője --RICK MOODY, A hosszú megvalósítás és a Jégvihar szerzője

Ebben az önéletrajzi történetekből álló, rendkívül eredeti gyűjteményben a zenész és író Mike Doughty utánozhatatlan hangján küld küldeményeket egy turnézó zenész peripatetikus életéből, élénken felidézve azokat a pillanatokat, amikor mély zenei élmények hatására új szemmel látta a világot.

Az I Die Each Time I Hear the Sound néha szürreális történetekből áll, amelyek az emlékek összemosódásából merítenek, különösen a kilencvenes évek New York-i meghatározó pillanataiból. Azt vizsgálja, hogy a rajongók lelkes nosztalgiája egyszerre áldás és teher egy olyan művész számára, aki azon dolgozik, hogy életképes maradjon, és hogy mit jelent öregedni, miközben turnézik, és termékenyen kiadja az új zenét. Vizsgálja a küzdelmet a kapcsolatok életben tartásáért, miközben az úton él, és az előadó és a közönség közötti szakítás furcsaságait.

Az I Die Each Time I Hear the Sound (Meghalok minden alkalommal, amikor hallom a hangot) egy egyedülálló, az időben meg nem ragadt elbeszélés, és annak felejthetetlen vizsgálata, hogy mit jelent művésznek lenni ebben a kulturális pillanatban, vicces, sebezhető és kíméletlen.