Melodramatic Imperial Writing: From the Sepoy Rebellion to Cecil Rhodes
A melodrámát gyakran tompa esztétikai eszköznek tekintik, amelyet megfertőzött a valószínűtlen helyzetekre, az erkölcsi kettősségre és a túláradó érzelmekre való támaszkodás, amelyek a 19. század végén a brit birodalmi propaganda valószínű összetevőjévé tették. A színházon kívül számos késő-viktoriánus műfajra gyakorolt hatása révén azonban a melodráma bonyolult kapcsolatot alakított ki a brit birodalmi diskurzussal.
A Melodramatic Imperial Writing a melodrámát a brit imperializmus ellentmondásait és igazságtalanságait aláhúzó művek fontos aspektusaként pozicionálja. Túl azon, hogy hasznosnak bizonyult az imperialista fantáziákat konstruáló vagy az igazságtalan politikát támogató szerzők számára, a melodrámai mód lehetővé tette az írók számára, hogy felborítsák a brit birodalmi sors és a faji felsőbbrendűség narratíváit.
Neil Hultgren számos szöveget vizsgál meg, Dickens 1857-es szepoyi lázadásról szóló írásától kezdve W. E. Henley imperialista költészetén át Olive Schreiner kísérleti fikciójáig, hogy a brit imperializmus és a melodramatikus mód új és összetett történetét tárja fel a késő-viktoriánus íróirodalomban.