Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 3 olvasói szavazat alapján történt.
James Klosty Merce Cunningham című könyve volt az első könyv, amelyet Cunninghamről kiadtak. A könyv 1975-ben jelent meg, és 1986-ban adták ki újra. Most, Cunningham születésének 100. évfordulója alkalmából a XXI. századi közönség számára újjászületett, kéttónusú nyomtatásban, újratervezve és teljesen újragondolva, további 140 oldalnyi fotóval, amelyek közül sok még soha nem jelent meg.
A haláluk óta eltelt években John Cage és Merce Cunningham együttműködésének történelmi jelentősége olyannyira megnőtt, hogy nincs értelme az amerikai avantgárd művészet, zene és tánc vizsgálatának, ha Cunningham és Cage nem jelenik meg derűsen és mosolyogva az inspiráció forrásaként. Ez nemcsak Amerikában, hanem világszerte is igaz.
A művészet nem légüres térben létezik, ahogyan Cunningham és Cage sem. Olyan festők, mint Robert Rauschenberg, Jasper Johns, Andy Warhol, Frank Stella és Robert Morris, és olyan zeneszerzők, mint Earle Brown, Christian Wolff, Morton Feldman, David Tudor és Pauline Oliveros csatlakoztak a törekvésekhez. Jasper Johns ravaszul elcsábította Marcel Duchampot, hogy ikonikus Nagy üvegét egy Cunningham-tánc díszleteként használhassa. Cunningham többször is meghívta Erik Satie-t (Satie engedélye nélkül) a zenei családjába. Az innovatív művészek e látszólag véletlenszerű társulása volt a legközelebbi dolog, amit Amerika Diagilev és az ő Ballets Russes-ének ellensúlyaként kínálhatott.
Klosty fotói mellett, amelyeken a művészek, zeneszerzők és táncosok, valamint maguk a táncok láthatóak, mind a próbákon, mind az előadáson; a könyvben Cunningham munkatársainak szövegei is szerepelnek, többek között John Cage, Jasper Johns, Robert Rauschenberg, Carolyn Brown, Paul Taylor, Lincoln Kirstein, Edwin Denby és még egy tucatnyi más művész.