Mesék a gorillalánytól: Az állatokkal való életem varázsa és rejtélye

Olvasói vélemények

A könyv Ann Southcombe memoárja, amely az állatok iránti mélységes szeretetét és elkötelezettségét mutatja be egész életében. Különböző élőlényekről - a gorilláktól az elefántokig - való gondoskodással kapcsolatos tapasztalatait emeli ki, és egyaránt tartalmazza az örömteli pillanatokat és a veszteség okozta szívfájdalmat. Az elbeszélések magával ragadóak, és erős érzelmi kapcsolatot idéznek fel az állatokkal, így különösen az állatbarátok számára vonzóvá teszik a könyvet.

⬤ Magával ragadó történetmesélés, amely az olvasót az állatokhoz való kötődés érzésével tölti el.
⬤ A szerző hiteles reflexiói, amelyek bizonyítják az állatok gondozása iránti elkötelezettségét.
⬤ Gazdag részletesség és érzelmi mélység az írásban, amely az állatokkal való munka örömeit és bánatát egyaránt bemutatja.
⬤ Inspiráló beszámoló az állatvédelem érdekében hozott áldozatokról.
⬤ Együttérzésre és megértésre ösztönöz minden élőlény iránt.

⬤ Néhány olvasó úgy találta, hogy az írás néha túlságosan részletes.
⬤ A könyv hosszadalmasnak tekinthető, ami talán nem mindenkinek tetszik.
⬤ Kihívást jelentő és szomorú témákat tartalmaz az állatok szenvedésével kapcsolatban, ami nem minden közönség számára megfelelő.

(9 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Tales from Gorilla Girl: The Magic and Mystery of My Life with Animals

Könyv tartalma:

Ez a lenyűgöző és szívhez szóló memoár Ann Southcombe életéről szól, amelyet az állatok szeretetének és gondozásának szentelt. Southcombe asszony elkötelezettsége és szenvedélye az állatok iránt több mint negyven éve tart, és elvitte őt az Amazonas vadonjába, Hawaii tenger alatti világába és Oregon gyönyörű erdős hegyei közé. Pályafutása során hét fogságban tartott gorillát nevelt fel; ő volt a tanítója Michaelnek, Koko gorilla társának, és Chanteknek, az aláíró orangutánnak. Korai úttörő volt, aki a fogságban tartott állatok gazdagítását biztosította, neve Jane Goodall-lal, Dian Fossey-val és Penny Pattersonnal egy listán szerepel, mert munkájával felhívta a figyelmet a "nem emberi rokonainkkal" való kapcsolataink fontosságára.

Ann Southcombe-tól Frans de Waal idézetével:

A 70-es évek elején, amikor a Cincinnati Állatkertben dolgoztam állatokkal, kigúnyoltak és "nyusziölelőnek" neveztek, mert úgy gondoltam, hogy az állatoknak hasonló gondolataik és érzéseik vannak, mint az embereknek. Ma már igazolva érzem magam, de még mindig sok tudós távol tartja magát az ilyen megfigyelésektől. Szerencsére sokkal többen nem így tesznek. Sy Montgomery olyan ékesszólóan fejezte ki érzéseimet Frans de Waal Mama's Last Hug-Animal Emotions and What They Tell Us about Ourselves:

"Túl sok tanulságos megfigyelés maradt publikálatlanul, mert ha azt sugalljuk, hogy az embereknek vannak közös vonásaik más állatokkal, az antropomorfizmus vádját vonja maga után. Hogy elkerüljék az ilyen vádakat, a kutatók kitalálták a torz fogalmak glosszáriumát: A csimpánzok nem nevetnek, ha csiklandozzák őket, hanem "hangos zihálást" produkálnak.

Ez nem csak ostobaság, hanem veszélyes is. Ahelyett, hogy az állatok antropomorfizálása miatt aggódnánk, inkább attól kellene tartanunk, amit de Waal "antropodeniálisnak" nevez. Amikor... úgy teszünk, mintha csak az emberek gondolkodnának, éreznének és tudnának, "ez útjában áll annak, hogy őszintén felmérjük, kik vagyunk mi mint faj" - írja. Az evolúció megértése megköveteli, hogy felismerjük az életformák közötti folytonosságot..... Az élővilág többi részével való reális és együttérző kapcsolat elérése megköveteli, hogy tiszteletben tartsuk ezeket a kapcsolatokat, amelyek messzire és mélyre nyúlnak.".