Mi vagyunk az átrepültek. Flyoverlandből származunk.

Eredeti címe:

We're the flownover. We come from flyoverland.

Könyv tartalma:

Mi vagyunk a Flowover. We Come From Flyoverland. bemutatja a vándorló, baudelariánus beszélőt, aki "galambot akar angolra fordítani" (a madár zenéjét, vagy nyelvtanilag egyszerűsített nyelvét), a "csont és hamu" utcáin, a birodalom utáni USA-ban: "A leghosszabb tél hazájában". "Nem fémamalgámból és üvegből készült tükrök" és a valóságot helyettesítő indexikus jelek ("étel, amit mutogatással akarunk megenni") közepette gyászolja azt a tendenciát, hogy "nem az ellenséget, hanem a hírnököt" öljük meg, egy olyan világban, ahol a szent dolgok védtelenek: egy "templom, ahol az ajtó soha nincs bezárva". De ezt a beszélőt nem tántorítja el sem a szimulakra, sem az állandó dübörgés ("rossz, az istenit"), amely "belenő abba, amit hallok", ehelyett egy "elfelejtett fajra" hangolódik, egy "apró betűs betűre, amelyet soha senki nem vette a fáradságot, hogy elolvasson". A cím beváltja az ígéretét: a flyoverlandből (átszállt) átrepültek (figyelmen kívül hagyottak) egy nem rabló, hanem eksztatikus Carpe Diembe érkeznek, ahogy a test turistái a "csúcsponton" az elme turistáivá válnak.

-Virginia Konchan, a Bármelyik Isten megteszi és A látványosság vége szerzője.

Mauch munkáját olvasva újra és újra Stanley Kunitz kijelentése jut eszembe: "A költő első feladata, hogy megteremtse azt az embert, aki majd megírja a verseket". Itt olyan csillogó lírai meglátásokról van szó, amelyek csak egy olyan elmétől és szívtől származhatnak, amely messze jár a megvilágosodás útján. Micsoda nagyszerű ajándékot adott nekünk Mauch azzal, hogy meghívott minket, hogy osztozzunk az utazáson, nem kevesebbet kínálva nekünk, mint "egy templomot, ahol az ajtó soha nincs bezárva.".

-Melissa Studdard, a Like a Bird with a Thousand Wings és az I Ate the Cosmos for Breakfast szerzője.