Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
A helyspecifikus kísérletezés egyik úttörőjének 1992-es nagyszabású installációjának vizsgálata.
Michael Asher (született 1943-ban), a konceptuális művészet korszakának egyik legjelentősebb installációs művésze, a helyspecifikus gyakorlat megalapítója. Az intézménykritika egyik előfutárának tekintik, és ő állt az élen olyan műalkotások létrehozásában, amelyeket a kiállítási kontextus körülményeitől való függőségük öntudatos tudatosítása jellemez.
A Kunsthalle Bern 1992-es munkájában Asher eltávolította a múzeum összes kiállítóteréből a radiátorokat, és a múzeum bejárati galériájában újra összeszerelte őket. Fémcsövek kötötték össze az áthelyezett radiátorokat eredeti aljzataikkal; ezek a csőszerű vezetékek, amelyek lineárisan futnak végig a Kunsthalle falain, fenntartották a gőz hőáramlását, és irányított erővonalakkal ruházták fel az installációt. Az „adottságok elmozdítása” tökéletes példája a helyspecifikus gyakorlatnak, amely a galéria terét és magát az intézményt tekintette tárgyának. A Kunsthalle Bern 1992 részletes vizsgálatában Anne Rorimer a művet Asher azon folyamatos törekvésének kontextusában vizsgálja, hogy a művészetet az intézményi bemutatás anyagi, gazdasági és társadalmi feltételeivel olvassa össze.
Rorimer a Kunsthalle Bern 1992-es évét olyan minimalista művészek korábbi innovációihoz képest elemzi, mint Donald Judd, Carl Andre, Robert Morris, Sol LeWitt, Bruce Nauman és Dan Flavin, valamint olyan konceptualista kortársakhoz képest, mint Daniel Buren, Dan Graham és Maria Nordman. Az installációt Asher más, nem művészeti, funkcionális elemeket - köztük falakat - használó, vagy muzeológiai kérdéseket vizsgáló munkáinak kontextusában is vizsgálja.
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)