Olvasói vélemények
Összegzés:Howell és Pevehouse „While Danger Gathers” című könyve részletes elemzést nyújt az elnöki háborús hatáskörök kongresszusi ellenőrzéséről 1945 és 2000 között, kiterjedt adatok alapján. Megállapítja, hogy az alkotmány hadüzeneti klauzulája nem befolyásolja jelentősen a kongresszus tevékenységét, ehelyett a pártösszetétel, a bevetések nagysága és a nemzetközi kötelezettségek szerepét emeli ki. A szerzők megvizsgálják a Kongresszuson belüli kollektív cselekvési problémákat, amelyek hozzájárulnak a háborús hatáskörökre adott következetlen válaszához, valamint a Kongresszus befolyását a médiára és a közvéleményre a katonai műveletek során.
Előnyök:A könyv jól kutatott, nagy adathalmazon (15 000 lehetőség) alapul, és értékes betekintést nyújt a Kongresszus és az elnöki háborús hatáskörök közötti összetett dinamikába. Világos és szigorú pozitivista elemzést kínál, ami nélkülözhetetlenné teszi a kongresszusi viselkedés megértéséhez ebben az összefüggésben.
Hátrányok:A tanulmányból hiányzik a normatív elemzés, ami csalódást okozhat az értékalapúbb vitára vágyó olvasóknak. Egyesek úgy találhatják, hogy a kongresszusi viselkedés vizsgálata túlságosan az intézményi mechanikára összpontosít, nem pedig a szélesebb körű következményekre.
(1 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
While Dangers Gather: Congressional Checks on Presidential War Powers
Könyv tartalma:
Az elmúlt évszázadban az amerikai elnökök közel ötszáz alkalommal vetették be a nemzet hadseregét külföldön, a követségek evakuálásától kezdve a teljes körű háborúkig. Arra a kérdésre, hogy a Kongresszus hatékonyan korlátozta-e az elnök erre vonatkozó hatáskörét, általában egyhangú nemmel válaszoltak. A While Dangers Gather című könyvében William Howell és Jon Pevehouse egészen más következtetésre jut.
A szerzők - egyikük amerikai politikával, másikuk nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó tudós - az eddigi legátfogóbb és legmeggyőzőbb bizonyítékot szolgáltatják a Kongresszusnak az elnöki háborús hatáskörökre gyakorolt befolyásáról. Megállapításaik mélyreható következményekkel járnak a háborúról, az elnöki hatalomról és a Kongresszus alkotmányos kötelezettségeiről szóló kortárs vitákra.
Ez a könyv, miközben különös figyelmet szentel a 2003-as iraki inváziónak, szisztematikusan elemzi az Egyesült Államok katonai politikájának elmúlt fél évszázadát. Következtetései között szerepel: Az elnökök rendszeresen kisebb valószínűséggel alkalmaznak katonai erőt, ha pártonkívüli ellenfeleik irányítják a Kongresszust. A kongresszus pártpolitikai összetétele azonban leginkább a nagyobb méretű és stratégiailag kevésbé fontos helyszínekre irányuló javasolt bevetések esetében számít. Ráadásul a kongresszusi befolyást gyakran nem bátor törvényhozási lépésekkel, hanem nyilvános pózolással érik el - a média bevonásával, a közvélemény aggodalmainak felvetésével, valamint a belföldi és nemzetközi kételyek felkeltésével az Egyesült Államok azon elszántságával kapcsolatban, hogy a harcot a végsőkig végigvigye.
