Milyen madár nem tud repülni: A reziliencia és a feltámadás emlékirata

Olvasói vélemények

Dorsey Nunn memoárja a bűnözői életből kiemelkedő közösségszervezővé és aktivistává válás útját mutatja be. Hiteles elbeszélése rávilágít a bebörtönzéssel és a függőséggel folytatott személyes küzdelmeire, és átmegy a rendszerszintű rasszizmus és a tömeges bebörtönzés elleni erőteljes aktivizmusba. A könyv a személyes történeteket szélesebb társadalmi kérdésekkel ötvözi, így egyszerre tanulságos és inspiráló.

A memoárt dicsérik hiteles hangja, magával ragadó történetmesélése és kiegyensúlyozott hangvétele miatt. Az olvasók rendkívül olvasmányosnak és inspirálónak találták, és nagy hangsúlyt fektetnek a személyes fejlődésre és a közösségszervezésre. A könyv tanulságos, és felhívja a figyelmet a rendszerszintű rasszizmusra és a tömeges bebörtönzés hatásaira. Sok kritikus nagyra értékelte az érzelmi mélységet és a reményt, amelyet közvetít.

Néhány olvasó megjegyezte, hogy a könyv gyakran trágár szavakat használ, ami nem minden közönségnek tetszhet. Néhány kritika megemlítette, hogy bár a könyv mélyen megindító, kemény kérdéseket és krónikus fájdalmat tárgyal, ami egyes olvasók számára intenzív lehet.

(8 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

What Kind of Bird Can't Fly: A Memoir of Resilience and Resurrection

Könyv tartalma:

Egy évtized rács mögött ötven év politikai és jogi harcra ösztönöz a szabadságért és az emberi jogokért.

„Aki el akarja oszlatni a kétségeit, hogy lehetséges a radikális változás - az egyén szintjétől a jog, a kultúra és a társadalom szintjéig -, annak időt kell szakítania Dorsey Nunn rendkívüli memoárjának elolvasására.” -Angela Y. Davis, politikai aktivista és a Are Prisons Obsolete?, az Abolition Democracy és a Freedom Is a Constant Struggle című könyvek szerzője

„Dorsey Nunn nemzedékének egyik nagyszerű szeretetharcosa és szabadságharcosa! Ne hagyja ki a tragédia és a diadal erőteljes és megrendítő történetét! „ - Cornel West

„Nagyon sok mindent, amit az évek során megismertem és megértettem a „bűnözőnek” vagy „bűnözőnek” bélyegzett emberekre kényszerített másodosztályú státuszról, Dorsey-től és az általa társalapított All of Us or None nevű szervezet tagjaitól tanultam. Bár nekem díszes diplomáim vannak, Dorsey-nak pedig nincsenek, barátságunk során nem volt olyan alkalom, amikor ne tanított volna engem - nem annyira elméletben, mint inkább a gyakorlatban.” -Michelle Alexander előszavából.

Amikor Dorsey Nunn tizenkilenc évesen, rabszolgaként megbilincselve bekerült a kaliforniai állami büntetés-végrehajtási rendszerbe, alig tudott olvasni. A ketrecben olyan oktatásban részesült, amire soha nem számíthatott. Az első leckéje: A börtönnek volt egy színsémája, és az nem illett a társadalomhoz. Odabent az őrök faji háborút szítottak a rabok között, míg kint a büntetőjogi rendszer gépezete egyre inkább a szegény fekete és barna közösségeket vette célba valós vagy kitalált bűncselekményekkel. Nunn tíz év rács mögött töltött idő után került ki a San Quentinből, a tapasztalatok által radikalizálódva, és az ott megismert emberek harcos bölcsessége által felbátorodva. Szívét és elméjét mindazok felszabadítására fordította, akiket hátrahagyott, és országos mozgalmat épített, hogy a rendszer által sújtott amerikaiak milliói számára helyreállítsa az igazságosságot.

Ebben a megrendítő, ironikus és erőteljes memoárban Nunn összekapcsolja a Black Power politikáját a mai fekete életért és a méltóságteljes visszatérésért indított mozgalmakkal. Története kiemeli a koalícióépítés erejét, a kitartást a visszahatásokkal szemben, valamint a tapasztalatok hangjának a szabadságért folytatott küzdelemben való középpontba állításának fontosságát - és egyszer s mindenkorra bebizonyítja, hogy a börtönmadarak tudnak repülni.