Értékelés:
A könyv a posztmodernizmus és a neoliberalizmus közötti összefüggések feltárására tesz kísérletet, az elmúlt 50 év kulturális termelését elemezve. Míg egyes olvasók értékelik a jól kutatott tartalmat és az ambiciózus feltevést, sokan kritizálják a szöveget, mert túlságosan bonyolult, pedáns és nem elég világos. A szerző megközelítését önhittnek írják le, az írásmódot pedig túl igényesnek tartják az általános olvasók számára.
Előnyök:⬤ A posztmodernizmus és a neoliberalizmus jól kutatott és ambiciózus feltárása.
⬤ Érdekes történelmi betekintést és anekdotákat kínál a különböző kulturális referenciákból.
⬤ Néhány olvasó időnként magával ragadónak és közérthetőnek találta.
⬤ A szerző magas szintű műveltségről tesz tanúbizonyságot.
⬤ Az írás túlságosan összetett és tele van szakzsargonnal, ami sok olvasó számára hozzáférhetetlenné teszi.
⬤ Gyakran pedánsnak és önelégültnek hat, ami frusztráló olvasási élményhez vezet.
⬤ A könyvben a szerző érveit a koherencia hiánya és az ellentmondások miatt kritizálják.
⬤ Az előfeltevés rosszul megvalósítottnak tűnik, sok közhelyes megfigyeléssel, amelyekből hiányzik az eredeti meglátás.
(11 olvasói vélemény alapján)
Everything, All the Time, Everywhere: How We Became Postmodern
Egy veszélyes eszme radikálisan új története
A posztmodernitás az a kreatív rombolás, amely darabokra törte jelen korunkat. Lerombolta a modernizmust, amely a 20. század nagy részében uralta a nyugati világot. A posztmodern mindazt képviselte, amit a modernizmus elutasított: a szórakozást, a túlzást, a felelőtlenséget. De a csillogó felszín alatt a posztmodernizmusnak volt egy piszkos titka: ez volt a fügefalevél egy újfajta rabló kapitalizmushoz. Ez volt a "posztigazság" erőterét is jelentette, amelynek révén a nyugati értékek a feje tetejére álltak.
De honnan származnak ezek az eszmék, és hogyan hatottak a világra? Stuart Jeffries egy veszélyes eszme briliáns történetében az 1970-es évek elejétől napjainkig tartó narratívát mesél el.
Ezt a történetet egy lázadó galérián keresztül meséli el, amelyben szerepel David Bowie, az Ipod, Frederic Jameson, a Pruit-Igoe lebontása, Madonna, a posztfordizmus, Jeff Koon "Nyúl", Deleuze és Guattari, a Nixon-sokk, A Bowery-sorozat, Judith Butler, Las Vegas, Margaret Thatcher, Grand Master Flash, I Love Dick, a RAND Corporation, a Sex Pistols, Diana hercegnő, a Musee D'Orsay, Grand Theft Auto, Perry Anderson, Netflix, 9/11.
Ma már alig vagyunk képesek a politikát közösségi tevékenységként felfogni, mert megszoktuk, hogy inkább fogyasztók vagyunk, mint polgárok. A politikusok fogyasztóként kezelnek bennünket, akiknek teljesíteniük kell. Tehetünk-e mást, mint hogy a vásárlók bűntudatától szenvedünk?
