Értékelés:
Haruki Murakami „Amiről beszélek, amikor a futásról beszélek” című memoárja hosszútávfutóként szerzett tapasztalatait fonja össze írói útjával. A könyv a futás és az írás filozófiáját tárja fel, megvizsgálva, hogy ezek a tevékenységek mit árulnak el az életről, a kitartásról és a személyes fejlődésről. Míg a legtöbb olvasó értékeli az őszinteségét és a megismerhető meglátásait, egyesek szerint az elbeszélésből hiányzik a mélység és kissé elitista.
Előnyök:⬤ Őszinte és introspektív írói stílus, amely futók és írók körében egyaránt visszhangra talál.
⬤ Éleslátó összefüggések a futás és a kreativitás között.
⬤ Magával ragadó személyes anekdoták, amelyek kiemelik Murakami filozófiáját az életről, a szenvedésről és a kitartásról.
⬤ Széles közönséget szólít meg, beleértve azokat is, akik értékelik Murakami egyedi hangját és nézőpontját.
⬤ Néhány olvasó úgy érzi, hogy a memoárból hiányzik bizonyos témák mélyebb feltárása.
⬤ Murakami életstílusának ábrázolása elitista vagy sznobista benyomást kelthet.
⬤ Néhányan a vártnál kevésbé inspirálónak találták a könyvet, és inkább egyszerű memoárnak, mint mélyreható útmutatónak minősítették.
(833 olvasói vélemény alapján)
What I Talk About When I Talk About Running
1982-ben, miután eladta jazzbárját, hogy az írásnak szentelhesse magát, Murakami futni kezdett, hogy fitten tartsa magát.
Egy évvel később már egyedül teljesítette az Athéntól Maratonig tartó távot, és most, több tucat ilyen verseny után, nem beszélve a triatlonról és egy sor kritikusok által elismert könyvről, elgondolkodik azon, milyen hatással volt a sport az életére és az írói munkásságára. Ez az egyformán útinapló, edzésnapló és visszaemlékezés, ez a feltáró memoár a 2005-ös New York-i maratonra való négy hónapos felkészüléséről és a tokiói Jingu Gaien kertektől kezdve, ahol egyszer egy olimpikonnal osztozott a pályán, a bostoni Charles folyóig, ahol fiatal nők között futott, akik lekörözték őt.
A sport e csodálatos szemüvegen keresztül emlékek és meglátások sokasága tárul elénk: az heuréka pillanata, amikor eldöntötte, hogy író lesz, legnagyobb diadalai és csalódásai, a régi hanglemezek iránti szenvedélye, és az az élmény, hogy ötven év után látta, ahogyan a versenyidői javulnak, majd visszaesnek. Egyszerre vicces és kijózanító, játékos és filozofikus.
