Miszticizmus Iránban: Egy modern fogalom szafavida gyökerei

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Mysticism in Iran: The Safavid Roots of a Modern Concept

Könyv tartalma:

Eredeti tanulmány a szafavida Perzsia átalakulásáról egy többségi szunnita országból egy tizenkét vallású síita birodalommá

A "Miszticizmus" Iránban a szafavida Irán vallási tájképében bekövetkezett jelentős átalakulások mélyreható elemzése, amelyek a szufizmus háttérbe szorulásához és végül az 'irfan mint a spiritualitás alternatív síita modelljének megjelenéséhez vezettek.

Ata Anzali az iráni levéltárakból származó kéziratok kincsesbányájára támaszkodva eredeti tanulmányt nyújt a szafavida Perzsia átalakulásáról, amely a többségi szunnita országból tizenkét vallású síita birodalommá vált. A mű a társadalom- és szellemtörténet határán mozog, a késő szafavida társadalmi és vallási kontextus vizsgálatával kezdődik, amelyben a tizenkét vallástudósok az udvar hallgatólagos jóváhagyásával sikeres kampányt indítottak a szufizmus ellen. Ez a szufizmus társadalmi, politikai és gazdasági marginalizálásához vezetett, amelyet a szunnita múltban gyökerező, illegitim vallásossági módként bélyegeztek meg.

Anzali felhívja az olvasó figyelmét az ulama más tagjainak kreatív és sikeres kísérleteire, amelyek a szúfi hagyományt az új twelver miliőbe való beillesztésére irányultak. Azt állítja, hogy az "irfan", vagyis a "miszticizmus" kategóriáját a szafavida korszak végén találták ki olyan misztikus gondolkodású tudósok, mint Shah Muhammad Darabi és Qutb al-Din Nayrizi a szufizmus e meghonosított formájára utalva. A szúfi gondolkodás és gyakorlat kulcsfontosságú aspektusait az új környezetben újragondolták, amit Anzali a spirituális mester változó szerepének vizsgálatával mutat be. Ezt a hagyományos szúfi funkciót a síita értelmiségiek úgy képzelték el újra, hogy az magában foglalja a tévedhetetlen imámok és helyetteseik, az ulamák útmutatását.

Anzali a továbbiakban az "irfan intézményesítésével foglalkozik a síita madraszákban, valamint a tizennyolcadik és a tizenkilencedik század elejének kiemelkedő vallástudósai által ebben játszott szereppel. A könyvet egy fejezet zárja, amely az 'irfan gondolkodásában és gyakorlatában a huszadik században, a modernitás átalakulási folyamatai során bekövetkezett lenyűgöző változásoknak szentelt. Kayvan Qazvini kevéssé vizsgált alakjára és írására összpontosítva Anzali elmagyarázza, hogy a szekuláris iráni értelmiségiek hogyan fogadták el az 'irfant racionális, tudománybarát, nem szektás és antiklerikális koncepcióként.