Értékelés:
A „Monolitikus aluljáró: In Search Of Sonic Oblivion' című könyvéről Harry Sword vegyes kritikákat kapott. Sok olvasó nagyra értékeli a lebilincselő írói stílust, a drone zenével kapcsolatos mélységeket és a zenei horizontok bővítésének képességét. Ugyanakkor kritizálták a felületes elemzés, a drone-zene jelentős alakjainak kirívó kihagyásai és a ténybeli tévedések előfordulása miatt.
Előnyök:⬤ Magával ragadó írói stílus
⬤ zenei horizontot tágít
⬤ érdekes összefüggések a zenei stílusok között
⬤ szórakoztató olvasmány
⬤ nélkülözhetetlen kísérő lejátszási lista
⬤ a drone zene történelmi kontextusának mélyreható feltárása.
⬤ Felületes és kevés a mélység
⬤ jelentős hiányosságok a legfontosabb művészek tárgyalásánál
⬤ ténybeli hibák
⬤ túlságosan az 1950 utáni nyugati művészekre koncentrál
⬤ nem alkalmas a drone zene elkötelezett rajongói számára
⬤ egyesek szerint elkalandozó vagy rendezetlen.
(23 olvasói vélemény alapján)
„Inspirált és intuitív navigáció a drone kontinuumban... az iránytű szilárdan az új és felvilágosító pszichedelikus igazságok felé mutat.” BECK
A Monolithic Undertow görbe utat világít át zenei, vallási és szubkulturális határokat. Az ősi hagyományoktól a modern undergroundig húzza a vonalat, navigálva az archaeoakusztika, a csengő feedback, a mellkaslemezes sub-bass, az avantgárd különcség, a hangfegyverek és a buzgó spiritualizmus között. A neolitikus kezdetektől a harsány középkori trubadúrokig, a szufi misztikusoktól az indiai raga mesterekig, a kúpszaggató dubwise basszustól, a Hawkwind Ladbroke Grove-jától a Faust és Ash Ra Temple külső határaiig; a The Theatre of Eternal Music hasistól a Melvins köhögésszirupos fordított hardcore-ján át, az Electric Wizard lepukkant VHS hátországáig, az Earth és a Sunn O)))) rituális erősítő-imádatáig és a kettő közötti számos érintkezési pontig, a Monolithic Undertow a drone erejét kutatja - egy olyan hanghordozót, amely egyaránt képes méhmelegséget vagy barlangszerű rettegést idézni.
1977-ben a Sniffin' Glue a zenei korszellemet verbalizálta a hírhedt „ez egy akkord, ez egy másik, most alakíts egy zenekart” illusztrációval. A drone nem igényel sem akkordot, sem zenekart, végtelen hajlékonysága és hozzáférhetősége révén a végső népzenét képviseli: a személyes felszabadulás hatékony audioeszközét. A hipnotikus és ismétlődő hangokban való elmerülés lehetővé teszi számunkra, hogy kilépjünk önmagunkból, legyen szó éneklésről, a Sunn O)))) 120 dB-es dübörgéséről, a rendszer előtt állva, miközben Jah Shaka egy friss dubot dob, vagy a Hawkwind teljes fejhallgatóval való elmerüléséről. Ezek az élmények olyanok, mint egy hangportál - egy hang-Tardis, amely elhallgattatja a szüntelen belső hang zúgását és zizegését. A drone rajtunk kívül létezik, de - paradox módon - mindannyiunkban is; egy olyan univerzális zümmögés hangi kifejeződése, amelyet csak remélni tudjuk, hogy múlóan csatornázhatunk...
