Mulligan Stew

Olvasói vélemények

A Gilbert Sorrentino által írt Mulligan Stew egy összetett posztmodern regény, amelyben keveredik a humor, a szürrealizmus és a metafikció, és amely egy író küzdelmeit vizsgálja egy olyan regényen belül, amelynek saját szereplői tudatában vannak fiktív státuszuknak. Az elbeszélés a történetmesélés rétegei között ugrál, egyszerre nyújt kaotikus és magával ragadó olvasmányélményt. Míg egyes olvasók viccesnek és intellektuálisan ösztönzőnek találják, mások kihívásnak és összefüggéstelennek tartják.

⬤ Fergeteges és humoros írás, amely hatásosan szatirizálja az erotikus és a cowboy-fikciót.
⬤ Magával ragadó metafikciós rétegek és a regény a regényben egyedülálló koncepciója.
⬤ Az író küzdelmeinek feltárása mélyebbé teszi az elbeszélést.
⬤ Erős vonzerő azoknak, akik értékelik a posztmodern irodalmat és az irodalmi kísérletezést.
⬤ Kulturális utalásokban gazdag, különösen az 1940-es évek zenei szcénájából.

⬤ Zavaros szerkezet, több elbeszélés, amit nehéz követni.
⬤ Egyes olvasók számára túl hosszúnak és összefüggéstelennek tűnhet.
⬤ Az erős nyelvezet és a szexuális tartalom az érzékeny olvasók számára visszatetsző lehet.
⬤ Nincs hagyományos eleje, közepe és vége, ami frusztrálhatja azokat, akik hagyományos cselekményt keresnek.
⬤ Jelentős erőfeszítést és türelmet igényel az olvasótól, hogy teljes mértékben értékelni tudja.

(10 olvasói vélemény alapján)

Könyv tartalma:

A Mulligan Stew, amelyet széles körben Sorrentino legjobb alkotásának tartanak, a modern irodalmi képzelet komikus lehetőségeit veszi alapul. Miközben az avantgárd regényíró, Antony Lamont egy „újhullámos gyilkossági krimi” megírásán fáradozik, frusztráló érzelmi és szexuális élete pusztítást végez a készülő művében.

Ennek eredményeképpen elbeszélése (maga a könyv, amelyet olvasunk) irodalmi „pörköltté” válik, naplóbejegyzések, erotikus költészet, mindenféle paródiák, szerelmes levelek, interjúk és listák felháborítóan vicces keverékévé - ahogy Hugh Kenner írta a Harper's-ben: „a lista egy másik ilyen virtuózához fel kellene támasztani Joyce-t”. Hamarosan Lamont karakterei (F.

Scott Fitzgeraldtól, Flann O'Brientől, James Joyce-tól és Dashiell Hammettől kölcsönözve) saját életet élnek, teljesen szabotálva az elbeszélését. Sorrentino hatalmasra tágította a regény lehetőségeinek tárházát ebben a rendkívüli műben, amely egyszerre parodizálja és tiszteleg a fikció művészete előtt.