Museums in the Second World War: Curators, Culture and Change
Ez a könyv a múzeumok, galériák és kurátorok szerepét vizsgálja a második világháború felfordulásai alatt, és megkérdőjelezi azt az elfogadott nézetet, miszerint a múzeumi szolgáltatások a konfliktus alatt és közvetlenül utána szüneteltek. Ehelyett azt állítja, hogy az 1930-as évek új gondolkodásmódja a háború alatt számos ígéretes kezdeményezésben valósult meg, hogy aztán a háború utáni, széttöredezett helyreállítás során kudarcot valljon.
A nyugdíjas múzeumi dolgozókkal készített interjúk, levelek, naplók, múzeumi archívumok és kormányzati iratok alapján készült új kutatások alapján a tanulmány az innováció és a tehetetlenség összetett képét tárja fel. A háború kitörésekor értékes tárgyakat raktároztak el, és csökkentették a személyzet létszámát, de bár sok múzeumot bezártak, mások sikeresen kampányoltak a nyitva tartásukért. Az innovatív, modern kiállítások és oktatási kezdeményezések révén népszerű és értékes helyszínekké váltak a közönség számára.
A háború után azonban a múzeumok visszatértek hagyományosabb, gyűjteményközpontú megközelítésükhöz, és nem tudták elérni, hogy az újjáépítéshez szükséges állami finanszírozást szerepüknek erre a szűkebb felfogására alapozva tárgyalják meg. Ezért hosszabb távon a konfliktus pusztítása, valamint gazdasági és társadalmi következményei miatt az újjáépítésre irányuló törekvések egészen az 1960-as évekig elhúzódtak.
Ezen a szemüvegen keresztül a múzeum története a huszadik század közepén úgy jelenik meg, mint amit a háború hatásai alakítottak, de ugyanúgy meghatározta a kurátorok, a közönség és az állam hozzájárulása is. A múzeum így nem egy elszigetelt intézményként jelenik meg, amely csak a múlt bemutatásával foglalkozik, hanem a társadalmon belüli változó konfliktusok és kultúrák termékeként.
