Olvasói vélemények
Összegzés:A Nagy éhség a vállalati érdekek és az amerikai éhségellenes mozgalom közötti kapcsolat kritikus feltárása. A könyv az élelmezési bizonytalanságot okozó strukturális problémákat vizsgálja, és azt szorgalmazza, hogy a hangsúlyt ne csupán az emberek táplálására helyezzük, hanem a mögöttes társadalmi-gazdasági tényezőkre is. Bár sok olvasó tanulságosnak találta a könyvet, vannak kritikák a terjedelmével és ismétlődő jellegével kapcsolatban.
Előnyök:A könyv mélyreható elemzést nyújt az élelmezésbiztonság hiányáról, kiemeli az éhezés elleni mozgalmon belüli innováció példáit, meggyőző kritikát fogalmaz meg a jelenlegi rendszerekről, valamint jól szervezett és magával ragadó. Arra ösztönzi a támogatókat, hogy értékeljék át stratégiáikat, és az éhezéshez hozzájáruló társadalmi-gazdasági tényezőkre vonatkozó alapos kutatásokkal támasztja alá.
Hátrányok:Néhány olvasó úgy találta, hogy a könyv túlságosan ismétlődő, és azt javasolta, hogy rövidebb formátumba lehetne tömöríteni. Emellett a történelmi pontatlanságokat és a bemutatott politikai stratégiákat is kritikával illetik. Néhány kritika a hangnemet uszítónak írja le, és kiemeli az érvelés következetlenségeit.
(17 olvasói vélemény alapján)
Eredeti címe:
Big Hunger: The Unholy Alliance Between Corporate America and Anti-Hunger Groups
Könyv tartalma:
Hogyan összpontosítsuk az éhezés elleni erőfeszítéseket nem a jótékonyságra, hanem az élelmezési bizonytalanság alapvető okaira, a közegészségügy javítására és a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésére.
Az élelmiszerbankok és éléskamrák a gazdasági vészhelyzetre adott válaszként szaporodtak el. A feldolgozóipari munkahelyek megszűnése az 1980-as évek eleji recesszióval és a Reagan-kormányzat által a szövetségi programokban végrehajtott megszorításokkal együtt az élelmiszerjótékonysági szervezetek robbanásszerű növekedéséhez vezetett. Ezt áthidaló intézkedésnek szánták, de a munkahelyek soha nem tértek vissza, és a „sürgősségi élelmezési rendszer” iparággá vált. A Big Hunger című könyvében Andrew Fisher kritikus pillantást vet az éhezés üzletére, és új jövőképet kínál az éhségellenes mozgalom számára.
Egyik oldalról nézve az éhségellenes vezetők rendkívül hatékonyak voltak. Az élelmiszerjótékonyság beágyazódott az amerikai civil társadalomba, és a szövetségi élelmiszerprogramok érintetlenül maradtak, miközben más szegénységellenes programokat megszüntettek vagy megnyirbáltak. Az éhezés elleni harcosok azonban figyelmen kívül hagyják a probléma egy lényeges elemét: az alacsony bérek okozta gazdasági egyenlőtlenséget. A vállalati élelmiszer- és pénzadományokra támaszkodó éhségellenes szervezetek nem tudták felelősségre vonni az üzleti szférát a munkahelyek áthelyezéséért, a juttatások csökkentéséért, a munkavállalók és a vidéki közösségek kizsákmányolásáért, valamint a béremelések ellenállásáért. Egy olyan „éhségipari komplexum” részévé váltak, amely ugyanolyan önfenntartónak tűnik, mint a híresebb katonai-ipari komplexum.
Fisher egy olyan jövőképet vázol fel, amely az éhezés tágabb meghatározását foglalja magában, amelyet a közegészségügy, a gazdasági igazságosság és a gazdasági demokrácia középpontba állítása jellemez. Számos olyan alulról szerveződő szervezet munkájára mutat rá, amelyek élen járnak ezeken a területeken, és példaként szolgálnak az éhínség elleni küzdelem többi ágazata számára. Csak az ilyen megközelítések révén remélhetjük, hogy az éhezésnek véget vethetünk, nem pedig csak kezelhetjük.
