Napóleon tengernagyai: Az ARC de Triomphe zászlós tisztjei, 1789-1815

Olvasói vélemények

A könyv részletesen ismerteti a Diadalívben tisztelgő 26 kiemelkedő francia tengernagy életrajzát, valamint a tengeri csatákat francia szemszögből. Bár jelentős történelmi tartalmat nyújt, egyes olvasók unalmasnak és ismétlődőnek találják, kevés új vagy tanulságos információt tartalmaz.

⬤ 26 tengernagy részletes beszámolója
⬤ jó tudományosság
⬤ érdekes tengeri csaták francia szemszögből
⬤ rávilágít a francia haditengerészet kevésbé ismert sikereire
⬤ a napóleoni korszak nevezetes tengeri tevékenységeit tartalmazza.

⬤ Ismétlődő szerkezet
⬤ unalmas lehet olvasni
⬤ hiányoznak az új ismeretek
⬤ inkább szakkönyv, mint alkalmi olvasmány
⬤ egyes kritikusok szerint hasonló információk az interneten is megtalálhatók.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Napoleon's Admirals: Flag Officers of the ARC de Triomphe, 1789-1815

Könyv tartalma:

A párizsi Diadalív négy oldalán sorakozó táblákon a forradalmi és napóleoni háborúk 660 kitüntetett parancsnokának neve olvasható. A legtöbb a francia hadsereg tábornokainak és marsalljainak táblái - de közülük 26 admirálisoké, a köztársasági és napóleoni Franciaország flottáinak parancsnokaié.

A Napóleon admirálisai című könyvben Richard Humble nemcsak az ő egyéni történeteiket mutatja be, hanem az 1793-1814-es angol-francia tengeri háború - a modern történelem leghosszabb tengeri háborúja - teljesen új értékelését is.

Ebben a könyvben számos mítosz megdől. A francia haditengerészet arisztokrata tisztjei nem vándoroltak ki tömegesen, amikor kitört a forradalom, így a haditengerészet vezető nélkül maradt, és ismételt tengeri vereségekre volt ítélve. Ezek az egykori királyi tisztek maradtak, és hűségesen próbálták szolgálni hazájukat, miközben a forradalom pazarló és kiszámíthatatlan útját járta. Hárman közülük a guillotine alatt fizettek hűségükért.

A britek közhiedelmével ellentétben a tengeri háború nem ért véget Nelson 1805. októberi trafalgari győzelmével. Az energikus hadihajó-építési programnak köszönhetően a francia haditengerészet gyorsan talpra állt Trafalgar után, Napóleon hódításai pedig új francia haditengerészeti támaszpontok egyre szélesedő hálózatát hozták létre, amelyet a brit admiralitásnak kellett fedeznie.

Collingwood, Nelson helyettese Trafalgarban, négy évvel később még mindig a Földközi-tengeren volt parancsnok. Az Admiralitás nem merte visszahívni, és 1810 márciusában, teljesen kimerülten halt meg a tengeren. Négy hónappal később a franciák az egész tengeri háborúban a Királyi Haditengerészet által elszenvedett legnagyobb megaláztatást okozták: 1810 augusztusában a mauritiusi Grand-Portnál vívott csatában egy egész brit fregattraj megsemmisült.

A 26 „Arc admirális” közül 23-an az ancien r gime francia királyi és kereskedelmi haditengerészeténél tanulták a szakmát. A köztársasági Franciaország az amerikai függetlenségi háború (1778-83) tapasztalt harci veteránjainak széles skálájára támaszkodhatott, akiknek történetei önmagukban is revelációnak számítanak.

Richard Humble azokról az emberekről szóló beszámolójában, akik 21 éven át ilyen terhet róttak a világ legnagyobb haditengerészetére, figyelemre méltó kiegészítést nyújtott a hagyományos haditengerészeti történelem jól bejáratott lapjaihoz.