Nappal Szichárban, egy újszövetségi fejezet a gondviselésről és a kegyelemről

Eredeti címe:

Noontide at Sychar, a New Testament Chapter in Providence and Grace

Könyv tartalma:

Kell-e most csodálkoznunk az evangéliumi elbeszélés látszólag fölösleges bejegyzésén: „Át kellett mennie Szamárián”? „Mit hagyott volna ki a gyermeteg Egyház, igen, az Egyház minden korban, ha a Bibliánkból kihúzták volna Jánosnak ezt a negyedik fejezetét? A jubileumi trombita édes, ezüstös hangja elveszett volna a reszkető, a kétségbeesett, a pusztuló ember számára.

Ó, legemlékezetesebb esemény Ó, legbecsesebb kút Ó, legbecsesebb forrás Ó, álljon Isten „Izráele” a köves perem körül - ahogyan a régi idők héber nemesei és fejedelmei tették ezt a kemény botjaikkal, Beerben, Moáb határán, Arnon patakjainál - és mondják a legrégibb zarándokének szavaival: „Forrás, ó, kút: énekeljetek hozzá”, mert egy héber »fejedelemnél« vagy »nemesnél« nemesebb ember tett titeket orákulussá - tett nyelvet a mélyetekbe - és tett titeket arra, hogy »élő vízről beszéljetek, amely az örök életre forrásozik«. ” Van egy különleges gyakorlati gondolat, amelyet a nagy Útkeresőnek ez a „kellett” sugall: ez pedig az, hogy Krisztus előtt egyetlen lélek is páratlan értéket képvisel.

Az Ő saját gyönyörű példázatának igazságát mutatja be lenyűgöző valóságban: a mennyei Pásztor, amikor a száz juh közül egyetlen tévelygő vándort hiányolt, e szamáriai hegyek közé megy, hogy megkeresse „azt, ami elveszett”.