Ne hívj haza! A Memoir

Olvasói vélemények

Alex Auder „Don't Call Me Home” című memoárja lelkes dicséretet kapott élénk történetmeséléséért, humoráért és érzelmi mélységéért, ugyanakkor kritikát is kapott egyenetlen elbeszélői tempója és a kohézió vélt hiánya miatt. Sok olvasó szerint a könyv átélhető és szórakoztató, különösen az 1970-es és 80-as évek New Yorkjának hátterében játszódó összetett anya-lánya dinamika feltárása miatt. Néhányan azonban úgy érzik, hogy a történetmesélés lehetne lebilincselőbb és koherensebb, és néhány kritikus csalódottságának adott hangot, amiért nem tudott kapcsolódni a szerző útjához.

Élénk és gyönyörű írás, átélhető és megrendítő betekintés az anya-lánya kapcsolatba, a New York-i élet magával ragadó ábrázolása, humoros és szórakoztató anekdoták, valamint erőteljes érzelmi tartalom.

Néhány olvasó unalmasnak vagy mélységhiányosnak találta a történetmesélést, kritizálta a szerző felnőtt életére vonatkozó elsietett befejezést, és úgy érezte, hogy nem volt világos elbeszélői ív vagy cél.

(18 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Don't Call Me Home: A Memoir

Könyv tartalma:

"A Don't Call Me Home az őrületről és a szerelemről szól. Alexandra a legjobb történeteket meséli el rendkívüli gyermekkoráról, miközben édesanyjával, Vivával járja a világot. Szellemesség és bölcsesség szeretettel körbecsomagolva és összekötve." --Debbie Harry.

"Alexandra Auder Don't Call Me Home című könyve az élettől lüktet, annak minden abszurditásában, elevenségében és gagyiságában. Szó szerint nevettem és sírtam, és végig nagyot szurkoltam rettenthetetlen elbeszélőnknek, aki páratlan mesével ajándékozott meg minket." - Maggie Nelson Az argonauták és a Szabadságról szerzője.

Megható és gonoszul vicces memoár egy nő életéről egy Warhol-szupersztár lányaként, valamint az anya-lánya kapcsolatok bensőséges kötelékeiről.

Alexandra Auder élete a Chelsea Hotelben - New York hírhedt bohém törzshelyén - kezdődött, amikor édesanyja, Viva, a szálloda régi lakója és Andy Warhol egyik szupersztárja, a hallban megindult a szülés. Alexandra életének ezek az első pillanatai, amelyeket filmrendező édesapja, Michel Auder dokumentált, előrevetítették azt a viharos gyermek- és tinédzserkorszakot, amelyet később átélt.

Mindennek középpontjában Viva áll: egy elbűvölő, életnagyságú, szeszélyes hangulatú nő, aki magával viszi Alexandrát, aki koncertről koncertre jár, megosztja idejét connecticuti otthona és Alexandra apjának a nyolcvanas évek Tribecájában lévő lakása között, majd visszaköltözik a Chelsea Hotelbe, és a nyarakat Viva felső-középosztálybeli, konzervatív, hiperpatriarchális származási családjánál tölti.

A Don't Call Me Home című könyvben Alexandra elmélkedik a két ellenkultúra-ikon által felnevelt kétes dicsőségéről, a házi kecske Chelsea-ben való sétáltatásától és a Squat Theatre társulathoz való csatlakozásától kezdve a kisebbik húga, Gaby anyjával való közös nevelésén át az East Village-i éjszakai klubokban való bulizásokig. Alexandra e világ és mai élete között ingadozva, jógaoktatóként, színésznőként, anyaként, feleségként és közkedvelt Instagram-provokátorként, lenyűgöző, megható és vicces portrét sző egy családról, és arról, hogy mit jelent az anyád lányából saját személyiséggé válni.