Ne nevezz inspirálónak! A Disabled Feminist Talks Back

Olvasói vélemények

Harilyn Rousso „Don't Call Me Inspirational” című könyve egy őszinte és mélyreható memoár, amely részletezi a szerző agyi bénulással kapcsolatos tapasztalatait. A könyv az identitás, a fogyatékosság és a feminizmus témáit járja körül, miközben mélyen személyes nézőpontot nyújt a fogyatékkal élők kihívásairól és győzelmeiről. Az olvasók egyszerre találják a könyvet tanulságosnak és átélhetőnek, és értékelik humorát, őszinteségét és mélységét.

⬤ Intelligens és éleslátó írás
⬤ szellemes és humoros
⬤ egyedi nézőpontot nyújt a fogyatékosságról és az identitásról
⬤ hasonló tapasztalatokkal rendelkezők számára is átélhető
⬤ elgondolkodtat a fogyatékossággal kapcsolatos társadalmi hozzáállásról
⬤ jól megírt és lebilincselő
⬤ rövid, olvasmányos szakaszok teszik hozzáférhetővé
⬤ nagyra értékelik oktatási értéke miatt
⬤ értelmes forrásként szolgál a fogyatékkal élők tapasztalatainak megértéséhez.

⬤ Jelentések szerint a könyv foltos állapotban érkezett
⬤ egyes olvasók számára fájdalmas lehet az érzelmi küzdelmek őszintesége
⬤ nem minden olvasó tud azonosulni a szerző sajátos tapasztalataival.

(16 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Don't Call Me Inspirational: A Disabled Feminist Talks Back

Könyv tartalma:

Harilyn Rousso pszichoterapeuta, festő, feminista, filmrendező, író és fogyatékosságügyi aktivista számára nem bóknak, hanem lekezelőnek tűnik, ha jó szándékú emberek azt mondják neki: „Ön annyira inspiráló”.

Az agyi bénulásban szenvedő Rousso a Don't Call Me Inspirational (Ne nevezz inspirálónak) című, erőt adó és olykor szembesítő memoárjában leírja, hogyan győzte le a fogyatékossággal szembeni előítéleteket - nem pedig a fogyatékosság legyőzését. Az idegenek, barátok és családtagok gyakran abszurd és tudatlan hozzáállásával foglalkozik.

Rousso saját fogyatékos testével szembeni előítéleteit is megvizsgálja, és bemutatja az intimitás és a kreativitás gyógyító hatását, valamint a fogyatékosjogi közösségben való részvételét. Őszinteséggel és humorral bensőségesen feltárja önmagát, és felméri személyes fejlődését, ahogy az „átmenetiségtől” eljut fogyatékosságának büszkeség, pozitív identitás és lázadás forrásaként való felvállalásáig és vállalásáig.

A Don't Call Me Inspirational (Ne nevezz inspirálónak) inkább az életéről készült képek kollázsa, mint hivatalos portré, amely Rousso bölcs, szellemes, termékeny és felháborító életét ünnepli, fogyatékosságával együtt.