Értékelés:
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 14 olvasói szavazat alapján történt.
Four Scraps of Bread
Az 1927-ben Magyarországon született Hollander-Lafon Magda azon 437 000 zsidó között volt, akiket 1944 májusa és júliusa között deportáltak Magyarországról. Magda, az édesanyja és a húga túlélte a háromnapos deportálást Auschwitz-Birkenauba; ott Magda munkaképesnek minősült, így megmenekült, míg az édesanyját és a húgát egyenesen a halálba küldték.
Hollander-Lafon felidézi egy birkenaui élményét: "Egy haldokló nő gesztikulált felém: ahogy kinyitotta a kezét, hogy négy darab penészes kenyérdarabot mutasson, alig hallható hangon azt mondta nekem: "Vedd el. Te fiatal vagy. Élned kell, hogy tanúja lehess annak, ami itt történik. El kell mondanod az embereknek, hogy ez soha többé ne történjen meg a világon. Fogtam azt a négy darab kenyeret, és megettem előtte. A tekintetéből egyszerre olvastam ki a kedvességet és a feloldozást. Nagyon fiatal voltam, és nem értettem, hogy mit jelent ez a tett, és hogy mekkora felelősséget jelent.".
Évekkel később az asszony tettének emléke előtérbe került, és Magda Hollander-Lafon nem tudott tovább hallgatni. Szavai szerint nem az emlékezés kötelességének engedelmeskedve írta meg könyvét, hanem a szeme előtt eltűnt nők és férfiak emlékéhez való hűségből. Története nem egyszerű emlékirat vagy az események kronológiája. Ehelyett rövid fejezetek sorozatán keresztül arra invitál bennünket, hogy gondolkodjunk el azon, amit ő átélt. Gyakran egy személy vagy egy hely áll a középpontban, a brutalitás és a borzalom jelenetei, amelyeket leír, meditatívabb hangvételű elmélkedésekkel keverednek. A Four Scraps of Bread egyszerre történelmi és mélyen felidéző, melankolikus, olykor költői jellegű.
A szöveget egy "Történelmi jegyzet" követi a szerző életének kronológiájával, amely kiegészíti kaleidoszkópszerű stílusát. A felszabadulás és egy tranzittáborban töltött időszak után Belgiumba érkezett, ahol maradt. Végül úgy döntött, hogy kereszténynek keresztelkedik, és gyermekpszichológusként folytatta pályafutását.
A szerző feljegyzi a rendkívüli szenvedésen és veszteségen át vezető útját, amely sugárzó személyes fejlődéshez és értelmes élethez vezetett. Ahogyan ő fogalmaz: "Az életemet a következő módon élem meg: Ma már nem a holokauszt áldozatának érzem magam, hanem önmagammal megbékélt tanúnak". Képessége, hogy szembenézzen élményeivel és megszabaduljon traumájától, lehetővé tette számára, hogy a remény és a béke életét élje. Beszámolója végül mindannyiunk számára felhívás arra, hogy fedezzük fel az életadó örömöt.