Értékelés:
Sharmila Sen memoárja mélyreható és önvizsgálatot nyújt a faj, az identitás és a bevándorlási tapasztalatok összetettségéről, ahogyan beilleszkedik az amerikai társadalomba, miután Indiából elköltözött. A könyvet élénk történetmesélés, a személyes és társadalmi kérdésekről való mély elmélkedés, valamint a kulturális identitás fenntartásának kihívásai jellemzik. Bár a könyv dicséretet kapott elgondolkodtató meglátásaiért, egyes olvasók úgy érezték, hogy a faji kérdéseket tárgyaló szakzsargon túlterheli őket.
Előnyök:⬤ Lenyűgöző és önkritikus elbeszélés, amely rezonál az olvasók saját bevándorlással és identitással kapcsolatos tapasztalataira.
⬤ Élénk és éleslátó történetmesélés, amely megkérdőjelezi a faji kérdésekkel kapcsolatos hagyományos vitákat.
⬤ Elgondolkodtató tartalom, amely arra ösztönzi az olvasókat, hogy újragondolják saját nézőpontjukat.
⬤ Magával ragadó és humoros írói stílus, amely jól érzékelteti a bevándorlói tapasztalatokat.
⬤ Fontos témákkal foglalkozik, amelyek relevánsak az aktuális társadalmi kérdések szempontjából, így időszerűvé és fontossá teszi a könyvet.
⬤ Néhány olvasó zavarónak vagy túlzottnak találta a faji kérdésekkel kapcsolatos nyelvezetet és szakzsargont.
⬤ A könyv súlyos témái egyes olvasók számára érzelmi kihívást jelenthetnek.
⬤ Néhány kritika szerint egyesek számára tanulságos volt a könyv, mások viszont a különböző hátterük miatt úgy érezték, hogy nem értik meg.
(13 olvasói vélemény alapján)
Not Quite Not White: Losing and Finding Race in America
Az ALA Asian/Pacific American Award for Nonfiction nyertese
„Magával ragadó... (egy) szívből jövő beszámoló arról, hogy az újonnan érkezettek hogyan találnak helyet maguknak Amerika olvasztótégelyében."
--Publishers Weekly
Egy első generációs bevándorló „intim, szenvedélyes pillantása a faji kérdésekre Amerikában” (Viet Thanh Nguyen), egy amerikai utazása a nem-fehérség szívébe.
Sharmila Sen 12 éves korában vándorolt ki Indiából az Egyesült Államokba. 1982-ben jártunk, és bármerre fordult, mindenhol arra kérték, hogy adjon önbevallást a faji hovatartozásáról - az INS űrlapokon, az orvosi rendelőben, a középiskolában. Mivel gyermekkorának Indiájában soha nem azonosította magát egy fajjal sem, elutasítja új, „nem egészen” megjelölését - nem egészen fehér, nem egészen fekete, nem egészen ázsiai -, és élete nagy részét azzal tölti, hogy megpróbál beolvadni az amerikai fehérségbe. De miután tinédzserkorában megpróbál beilleszkedni - olyan sorozatokat néz, mint a General Hospital és a The Jeffersons, Duran Duranra és Prince-re táncol, és tökéletesíti a zselés desszertek művészetét - kénytelen szembenézni a nehéz kérdésekkel: Mit jelent fehérnek lenni, miért marad meg a fehérség a láthatatlanság varázsköpenye, miközben más színeket hiperszemlélhetővé tesznek, és mennyire játszik szerepet a fehérség az amerikaiságban?
A Nem egészen nem fehér részben memoár, részben manifesztum, a Nem egészen nem fehér a faji kérdések kíméletlen értékelése és útravaló a következő nem egészen nem fehér generáció számára - egy szellemes és élesen őszinte történet arról, hogy a nem-fehérség lehet az, ami amerikaivá tesz minket.