Nem említette a Despatches. . .: A libazöldi csata története és mitológiája

Olvasói vélemények

Spencer Fitz-Gibbon „Sunray is Down!” című könyve kritikusan vizsgálja újra a libazöldi csatát, megkérdőjelezve a katonai vezetésről és taktikáról szóló számos bevett narratívát. A szerző érvel a csata mitologizálása ellen, és inkább a rossz vezetést aláhúzó eseményként, mintsem dicsőséges győzelemként jelöli meg. Fitz-Gibbon azt állítja, hogy egy alkalmazkodóbb és decentralizáltabb parancsnoki megközelítés, vagyis a „missziós parancsnokság” jobb eredményekhez vezethetett volna.

A könyvet dicsérik alapos kutatásaiért, az uralkodó mítoszok megkérdőjelezéséhez való bátorságáért és a csata során elkövetett vezetési hibák meggyőző elemzéséért. Értékes tanulságokat kínál, amelyek különböző területeken alkalmazhatók, kritikus gondolkodásra ösztönöz a történelmi elbeszélésekkel kapcsolatban, és a résztvevőkkel készített interjúk alapján jól alátámasztott érveket tartalmaz. Sokan alapvető olvasmánynak tartják a Falkland-szigeteki háború és a katonai taktika megértéséhez.

Néhány kritika megemlíti, hogy az írásmód néha gyenge vagy zavaros, különösen az idézetek egyértelműségét illetően, szemben a szerző saját szavaival. Emellett az elrendezést és a tipográfiát is kritika érte, mivel nehézkes a tájékozódás, ami ronthatja az olvasás élményét. A térképek és diagramok szintén nem megfelelőek, ami egyes esetekben kihívást jelent a megértés szempontjából.

(13 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Not Mentioned in Despatches. . .: The History and Mythology of the Battle of Goose Green

Könyv tartalma:

"Bár a falklandi háborúban a Goose Green-i csatáról már sokat írtak, még soha nem boncolták ilyen alaposan és objektíven az eseményeket, és nem világították meg olyan világosan a NATO hadseregekben a taktikai vezetési rendszerekről folyó jelenlegi vita szempontjából, mint ebben a könyvben. A britek Goose Green-i sikerét az akkori vezérkari főnök a brit hadsereg dicsőséges történetében valószínűleg felülmúlhatatlan fegyveres és vitézi hőstettként jellemezte; mennyire igaz képet adnak az ilyen hivatalos és nem hivatalos leírások? A szerző tényszerű elemzések és a résztvevőkkel készített mélyinterjúk segítségével bizonyítja, hogy a csata valójában a brit hadsereg parancsnoki kultúrájának súlyos hibáira világított rá.

A hadsereg parancsnoki rendszerének reformjára tett közelmúltbeli kísérletek és a folyamatban lévő taktikai vita ismerete lehetővé teszi Fitz-Gibbon számára, hogy megvilágítsa a Falkland-szigeteki háborúban azonosítható két alapvető parancsnoki rendszermodellt. A brit hadseregben hagyományosan preferált és 1982-ben még mindig elfogadott doktrína, a korlátozó irányítás szerint a katonai akciókat előre részletesen meg lehet tervezni, és elvárható, hogy a terv szerint haladjanak, amíg az alárendeltek csupán engedelmeskednek a parancsoknak. Az irányító parancsnokság ezzel szemben elismeri, hogy a harc káoszát nem lehet elsöprő anyagi fölény nélkül irányítani, és ezért egy rugalmasabb rendszer kialakítására törekszik egy átfogó terv keretein belül.

Fitz-Gibbon ezt a megkülönböztetést a Goose Greenre alkalmazva mutatja be, hogy a britek sokkal nagyobb sikereket értek el, amikor - H. Jones halála után - eltértek a hadsereg szokásos módszertanától, mint amikor ragaszkodtak a tisztképző intézetekben tanított gyakorlathoz.

Ebből az értékelésből az az aggasztó következtetés vonható le, hogy a pontatlan beszámolók és a teljesítmény megkérdőjelezhetetlen dicsőítése akadályozta a hadseregnek a parancsnoki rendszer korszerűsítésére irányuló erőfeszítéseit, aminek súlyos következményei voltak az elmúlt háborúkban és a jövőbeli konfliktusokban. Ez a nagyon olvasmányos könyv lenyűgöző betekintést nyújt abba, hogyan írják a történelmet, és hogy a hadseregek gyakran nem tanulnak a tapasztalataikból.".