Neokonzervativizmus: Az újkonzervatívok: Egy mozgalom életrajza

Olvasói vélemények

A „Neokonzervativizmus: Justin Vaïsse: Egy mozgalom életrajza című könyve alapos történelmi elemzést nyújt a neokonzervativizmusról, amelyet az jellemez, hogy a mozgalmat három különböző „korszakban” vizsgálja. Míg egyes olvasók tanulságosnak és jól kutatottnak találják a könyvet, mások a világos definíciók és a rendszerezés hiánya miatt kritizálják, ami frusztrációhoz vezet az érvei miatt.

A könyv jól dokumentált, kimerítően kutatott, és átfogó történetet nyújt a neokonzervativizmusról. Vaïsse történeti módszereket alkalmaz elemzéséhez, megvilágító erejű meglátásokkal és világos elbeszélői struktúrával szolgál, amely a mozgalmat három korszakra osztja. Megjegyzendő, hogy rokonszenves ábrázolás, amely nem ferdíti el a neokonzervatív nézeteket.

A kritikusok szerint a neokonzervativizmus definíciói homályosak, az egyének neokonzervatívként való kategorizálása pedig következetlen. Egyesek szerint a könyv szervezése zavaros, és az érvekből hiányzik a meggyőző erő, ami megnehezíti a szerző következtetéseinek megértését.

(5 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Neoconservatism: The Biography of a Movement

Könyv tartalma:

A neokonzervativizmus olyan átalakuláson ment keresztül, amely szinte lehetetlenné tette az egyértelmű identitás megragadását. A George W. Bush-korszak republikánus külpolitikai ügynökei távolinak tűnnek a belpolitikai kérdésekre összpontosító korai liberális értelmiségiektől. Justin Va sse a neokonzervativizmus első átfogó történetét kínálja, feltárva a kapcsolatot egy változó és sokrétű gondolkodási iskola, a gondolkodók és aktivisták laza hálózata és az amerikai politikai élet között a viharos időkben.

A neokonzervatívokról és a közéletre gyakorolt hatásukról készített éleslátó portréjában Va sse három különböző korszakba sorolja a mozgalmat: a New York-i értelmiségiek, akik az 1960-as évek baloldali mozgalmára reagáltak; a "Scoop Jackson demokraták", akik megpróbálták megőrizni a külföldön a sólyomszerű antikommunizmus és az otthoni szociális haladás keverékét, de nem sikerült visszaszerezniük a Demokrata Párt lelkét; és az 1990-es és 2000-es évek "neokonjai", akik már nem liberálisok és nem demokraták. Kitér ennek a történelemnek olyan elhanyagolt alakjaira, mint Pat Moynihan, Eugene Rostow, Lane Kirkland és Bayard Rustin, és új történelmi betekintést nyújt két, jórészt figyelmen kívül hagyott szervezetbe, a Koalíció a Demokratikus Többségért és a Jelenlegi Veszély Bizottságába. Megvilágítja az alapvető fejleményeket, köztük a liberalizmus hatvanas évekbeli kettészakadását, valamint a párthovatartozás és a külpolitikai álláspontok közötti változó kapcsolatot.

Va sse a neokonzervativizmusnak mint összetett mozgalomnak adja meg a neki járó szerepet, és azt jósolja, hogy továbbra is befolyásos erő marad az amerikai politikai életben.