Nick Goss: Margaritas at the Mall: Cat. Cfa Contemporary Fine Arts Berlin
Nick Goss új festményein mintha az emlékezet módját célozná meg; azt, hogy az emlékezet minden adott pillanatban szükségszerűen több helyet, több logikát tartalmaz. Másrészt könnyű Goss műveit a modernista kollázs logikáján belül olvasni, vagy a kubista feldarabolási kényszerben.
Az „Utolsó Anglia” című vásznán emberek tömege van csapdába ejtve Weimaresque módjára, mintha egy összetört tükör belsejében lenne - egy táska, egy sál, valami, amit a hóna alatt hord, mind darabok ugyanazon a sík síkon. De ha több időt töltünk velük, a hatás nem az elidegenedés vagy a tájékozódási zavar, mint Ho¨ch szürreális asszamblázsainál vagy Kirchner pimasz utcaképeinél. Az embereket Goss új festményein inkább, Burial szavaival élve, úgy látom, mint idegeneket, akikben csendben hisznek, akiket kegyelemmel ruháznak fel.
A töredezettséget ezekben a művekben tehát, akárcsak a zenében, inkább egyfajta mintavételezésként lehetne felfogni. Van humor a leválásban, ahogyan Goss festményeiben is mindig van valami több abban, amit látunk, bármennyire is laposnak, romlottnak vagy elpazaroltnak tűnik.
Jó móka volt a bowlingpályán, amíg már nem volt az... Nem igaz?
© Book1 Group - minden jog fenntartva.
Az oldal tartalma sem részben, sem egészben nem másolható és nem használható fel a tulajdonos írásos engedélye nélkül.
Utolsó módosítás időpontja: 2024.11.13 21:05 (GMT)