Értékelés:
A könyv Nigel Kennedy zenész önéletrajza, amely vegyes kritikákat kapott. Míg egyes olvasók érdekesnek és vidámnak találják, mások a rossz írásmód, a túlzott káromkodás és a személyes élet részleteire való fókuszálás hiánya miatt kritizálják.
Előnyök:Érdekes téma, humoros írói stílus, a klasszikus zene iránti szenvedély átüt.
Hátrányok:Rossz helyesírás és írásmód, túlzott káromkodás, a koherens szerkezet hiánya, egyes olvasók unalmasnak és fókuszálatlannak találják.
(5 olvasói vélemény alapján)
Nigel Kennedy Uncensored!
Nigel Kennedy az 1980-as évek végén Vivaldi "Négy évszak" című művének interpretációjával megváltoztatta a klasszikus zenei életet. Forradalmi volt: előadásmódjában és előadásmódjában; technikájában és nyitott hozzáállásában. Nigel Kennedy, aki a határok természetes feszegetője és zenei kalandor volt, felrobbantotta az elméket - és az eladási rekordokat -, amikor minden idők legkelendőbb hegedűművészévé vált.
Bevezető helyett Nigel egy nyelves "figyelmeztetéssel" nyit, hogy az olvasóknak vigyázniuk kell politikailag inkorrekt írói stílusával és őszinte véleményével a BBC-ről, a lemezkiadókról, a bajor rendőrségről és minden más "önjelölt hatalomgyakorlóról". Ez adja meg az alaphangot egy igazán eredeti memoárhoz, amely ugyanolyan játékos, szokatlan és gondosan kivitelezett, mint a zenéje.
A könyv úgy épül fel, mint egy zenei előadás: "Közjátékok", "Előjátékok" és egy "Zenei betét" választja el a rendes fejezeteket, amelyek Nigel élettörténetét ölelik fel, szerény kezdeteitől és az újonnan létrehozott Yehudi Menuhin Iskolába - majd New Yorkba, a Juilliard Schoolba - felvett ösztöndíjától kezdve a virágzó karrierjéig és a világszínvonalú szupersztárrá válásáig.
Az "intermezzók" Nigel legjobb és legrosszabb koncertjeitől kezdve ("Furcsának tűnhet, hogy a szar koncertek sokkal jobban megmaradnak az emlékezetben, mint a jók, de azt hiszem, van értelme..."), a rocksztárokkal és a rendőrséggel való találkozásokig a világ minden tájáról. Különösen vicces az anekdotája arról, ahogy a londoni rendőrség a zajra vonatkozó panaszt kezelte egy koncert utáni all-star dzsemborin: "Ezek a srácok (a Met) vidámak voltak, kezelték a helyzetet, és nem fokozták a problémát, amikor nem is volt probléma. 10/10".
Az "Outros" Nigel mai klasszikus zenéről szóló gondolataitól - lenyűgöző olvasmány egy virtuóz szemszögéből - a Brexitig terjed, ahol már a szó helyesírása sem hagy kétséget az olvasóban, hogy a szerző a kerítés melyik oldalán áll.
Az "Encores" egy átfogó rész Nigel lemezfelvételeiről, amely kiterjed a korai klasszikus munkásságára, a Négy évszakra és a későbbi albumokra. Betekintést nyerhetünk a rockzenészekkel, köztük Robert Plant-tel, a néhai dobos Michael Lee-vel, a Killing Joke énekesével, Jaz Colemannel, valamint Eddie Kramer (Jimmy Hendrix) és John Leckie (Stone Roses) producerekkel folytatott munkájába is. Nigel írásai Gershwinről, Yehudi Menuhinról, Stephan Grappelliről ("a legnagyobb inspirációm"), Jimi Hendrixről és a Doorsról lenyűgözőek.
Nigel ír a zenén kívüli érdeklődési köréről - a bokszról és a futballról -, amelyek inspirációt és egyensúlyt biztosítanak kreatív munkájához (az Aston Villáról: "igazi áldás volt számomra, hogy olyan lehetőségem volt, ahol normális, becsületes, keményen dolgozó emberek vettek körül, akik "rendes munkát" végeztek"). Van egy nagyszerű fejezet a "Konyhai golfról", a játék nem veszélytelen változatáról, amelyet közeli barátjával, a csínytevő Gary Linekerrel közösen talált ki egy késő esti, zűrös konyhai ülés során. "Az egész életem azzal telt, hogy lebontottam az emberek közötti korlátokat, és ez a könyv ennek bizonyítéka" - állítja Nigel a "Figyelmeztetésben". Ez a küldetésnyilatkozat a "Cenzúrázatlanul" című könyvben is magabiztosan igazolódik.