Nincs hová mennünk: Hogyan sodorja a klímaváltozás a fajokat a Föld végére?

Olvasói vélemények

A „Nincs hová mennünk” című könyv az éghajlatváltozással összefüggésben a fajok vándorlását tárja fel, tudományos ismereteket ötvözve az érintett növényekről és állatokról szóló érzelmes elbeszélésekkel. Egyszerre szolgál informatív bevezetésként az újonnan érkezők számára és elmélyült forrásként a környezeti kérdésekkel ismerkedők számára.

A könyv elgondolkodtató, informatív és közérthető, így remek bevezetés a fajok vándorlásának témájába. Hatékonyan ötvözi a tudományos értekezéseket az érzelmes történetmeséléssel, felkavarva az olvasók érzéseit, miközben tanulásra és cselekvésre ösztönzi őket. Az írás magával ragadó, anélkül, hogy túlságosan sűrű vagy laza lenne, a környezeti változásokkal kapcsolatos lenyűgöző anekdotákkal és meglátásokkal.

Egyes olvasók felzaklatónak találhatják a témát a különböző fajok sajnálatos valósága és küzdelmei miatt. A könyv az éghajlatváltozás biológiai sokféleségre gyakorolt hatásait is a sötétebb oldalra helyezi, bár tartalmaz néhány felemelő elemet is.

(3 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Nowhere Left to Go: How Climate Change Is Driving Species to the Ends of the Earth

Könyv tartalma:

Az éghajlat melegszik. Az emberek elpusztítják az élőhelyeket és környezeti mérgeket terjesztenek. A természet menekül.

Ahogy az ember felgyorsítja a globális felmelegedést - miközben pusztítja a környezetet, hogy városokat és utakat építsen, és a vadonból szántóföldet csináljon -, az állatok és növények a perifériára menekülnek: elszórt természetvédelmi területekre, nagy autópályák közé vagy a városi terjeszkedés közé. És amikor még ezek a helyek is túl meleggé és barátságtalanná válnak, a vadon élő állatoknak csak egyetlen út marad a túléléshez: egy gyakran gyötrelmes utazás a sarkok felé, ahol menedéket keresnek, miközben versenyeznek, hogy új otthont találjanak a felmelegedő világban.

Trópusi övezetek veszítik el lakóikat, hódok telepednek meg Alaszkában, és gigantikus halrajok tűnnek el - csak hogy aztán újra felbukkanjanak idegen partok előtt. A tengeri élőlények évente átlagosan 45 mérföldet mozognak - a szárazföldi élőlények átlagosan 11 mérföldet. Egyes állatok, mint a halak, hódok és pillangók, sietnek; a kevésbé mozgékony fajok, mint a korallok és különösen a növények - és azok, amelyek már a sarkokon vannak, beleértve a jegesmedvéket - nem tudnak hová menni.

Az elismert környezetvédelmi újságíró, Benjamin von Brackel megmutatja, hogy mely fajok hová vándorolnak, nyomon követi a gyakran félelmetes hosszú távú utazásaikat, és méltatja figyelemre méltó ellenálló képességüket. A növények és állatok által megtett utak azonban legalább annyira tragikusak, mint amennyire inspirálóak, és egész fajokat tárnak fel, amelyek a kihalás szélén tántorognak. Az éghajlatváltozás drámai következményei nem is lehetne egyértelműbbek: Elpusztítottuk bolygónkat, és a körülöttünk élő élőlényeknek egyetlen utolsó esélyt hagytunk a túlélésre.