Értékelés:
A könyv egy 19. századi, az Újvilágba tartó hajóút során a kivándorlók kihívásokkal teli tapasztalatait meséli el a hajó kapitányának szemszögéből, felhasználva a kivándorlással kapcsolatos eredeti tanúvallomásokat és levelezést.
Előnyök:A történet magával ragadó és magával ragadó, jól felépített, bőséges háttérinformációkkal. A tényszerű beszámolókat emberi elbeszéléssel ötvözi, amely rávilágít a kivándorlók küzdelmeire. Az eredeti tanúvallomások felhasználása hitelesebbé teszi a történetet, a következő nyomozás részletei pedig további intrikát nyújtanak.
Hátrányok:A kritikákban nem említenek konkrét ellenérveket, bár ez arra utalhat, hogy erős érdeklődésre van szükség a történelmi kivándorlási elbeszélések iránt.
(2 olvasói vélemény alapján)
No Gravestones in the Ocean: The emigrant ship Scimitar 1873-1874
1874 márciusában egy kivándorló hajó érkezett az új-zélandi Port Chalmersbe, ami események sorát váltotta ki, a királyi vizsgálóbizottságtól kezdve a brit gyarmatügyi államtitkár magyarázatának követeléséig. A kivándorló hajók már hetek óta betegséggel a fedélzetükön érkeztek a gyarmatra, és útközben jelentős számú kivándorló halt meg. Az új-zélandi média arról számolt be, hogy a kivándorlási folyamat angliai kiválasztási módja és lebonyolítása egyértelműen hibás volt, és intézkedést követelt.
A Scimitar érkezése a sárga zászlóval, a nemzetközi jelzéssel, amely betegségre figyelmeztet a fedélzeten, megerősítette azt, amitől már korábban is tartottak - hogy egy újabb hajó kerül karantén alá, utasait és rakományát pedig extra költségekkel és a fertőző betegségek fiatal kolóniára való behurcolásának kockázatával tartják vissza. A jó hírnévre is tekintettel kellett lenni, mivel Új-Zéland nagyszabású infrastrukturális bővítési programba kezdett, amelyhez nagyszámú bevándorlóra volt szükség, és amelynek finanszírozásához máris hatalmas hiteleket kellett felvenni. Nehézségekbe ütközött a bevándorlók kellő számban történő bevonzása, és éppen csak elkezdte ösztönözni a mezőgazdasági és vidéki szakszervezeteket, hogy segítsenek a megfelelő jelöltek toborzásában.
A kivándorlók kiválasztásáért és szállításáért Új-Zéland első diplomatája, a Londonban élő Dr. Isaac Earl Featherston volt a felelős. 1871 óta, amikor elkezdte a kivándorlók felkutatását, gyakran érte kritika a vezetési stílusát illetően, és most határozottan a tűzvonalban volt, hogy magára vállalja a felelősséget. Legfőbb ellenfele Új-Zélandon nem kisebb személy volt, mint maga a miniszterelnök, Julius Vogel CMG, a drága gyarmatfejlesztési terv kidolgozója.
Ez a könyv a Scimitar történetét a kihajózás előttről vizsgálja, beleértve a kapitány, James Fox által írt napi beszámolót, a Királyi Vizsgálóbizottság és a hozzá benyújtott bizonyítékok teljes részleteit. A vizsgálat következtetéseinek következményei levelek és jelentések sorát eredményezték az új-zélandi tisztviselők, az Egyesült Királyság intézményei és mások között, akiket a kivándorlók biztonságos áthaladásának akadályozásával vádoltak. A Bizottság jelentése a Scimitar sebész főfelügyelőjének, Dr. William H. Hoskingnak a vallomása körül forgott, aki vitatta a vallomása felhasználásának és rögzítésének módját. A könyvből kiderül, hogy a Julius Vogel és Dr. Featherston közötti rossz munkakapcsolat hogyan késleltette a kivándorlási folyamat javítását.
