No Way Home: Egy táncos utazása Havanna utcáiról a világ színpadaira

Olvasói vélemények

Carlos Acosta memoárja, a „Nincs hazaút: A Dancer's Journey from the Streets of Havana to the Stages of the World” (Egy táncos útja Havanna utcáiról a világ színpadaira) című könyvében elmeséli, hogyan vált a kubai gyermekkorából az egyik legünnepeltebb balett-táncossá. A könyv az ambíció, a család és a hovatartozás témáit járja körül, így még a balett iránt nem érdeklődők számára is érthetővé válik. Acosta őszinte és költői történetmesélése magával ragadja az olvasót, életének küzdelmeit és győzelmeit egyaránt közvetíti, miközben a siker és az identitás mélyebb egzisztenciális kérdéseit is érinti.

⬤ A memoárt magával ragadó, őszinte és lírai írói stílusa miatt dicsérik
⬤ az ambíció, a család és az identitás egyetemes témáit járja körül
⬤ az olvasók a balett iránti érdeklődéstől függetlenül átérezhetőnek találják Acostát
⬤ betekintést nyújt a kubai életbe és Acosta személyes fejlődésébe
⬤ a történetmesélést meghatónak és elgondolkodtatónak írják le, ami kifizetődő olvasmányélményt nyújt.

⬤ Egyes kritikusok szerint Acosta túlságosan önimádó, túlságosan a személyes sérelmekre koncentrál, nem pedig az eredményeire
⬤ kritikák szerint a baletthez szükséges kemény munka és fegyelem tárgyalása nem elég mélyreható
⬤ néhány olvasó megjegyezte, hogy a könyv több részletet is közölhetett volna Acosta tánc közbeni érzéseiről
⬤ és néhányan úgy érezték, hogy az elbeszélés időnként a hátterére vonatkozó, ismétlődő panaszok felé hajlik.

(26 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

No Way Home: A Dancer's Journey from the Streets of Havana to the Stages of the World

Könyv tartalma:

Carlos Acosta, a világ egyik legnagyobb előadóművészeként számon tartott kubai táncos, lebilincselő memoárjában, a No Way Home-ban félelem nélkül mutatja be a kamaszkori bajkeverőtől a nemzetközi szupersztárrá válás útját.

Carlos csak egy átlagos gyerek volt Havanna nyomornegyedéből.

Egy kamionsofőr és egy háziasszony legkisebb fiaként barátaival együtt lógott az iskolából, és arról álmodott, hogy ő lesz Kuba legjobb focistája. Carlos apja elkeseredett fia bűnöző viselkedésén, ezért beíratta őt a balettiskolába, ahol kimerítő napokat töltött, amelyek reggel fél hatkor kezdődtek és jóval napnyugta után értek véget.

A tanulóból sztárrá válás nem volt könnyű út. Még ha táncversenyeket nyert is, és világszerte lenyűgözte a kritikusokat, Carlosnak honvágya volt Kuba után, a magány és az önbizalomhiány pedig megnyomorította. Miközben beutazta a világot, Carlos küzdött a közkeletű sztereotípiák és tévhitek leküzdéséért.

Hogy fenntartsa a kapcsolatot a családjával.

És legfőképpen azért, hogy megtalálja azt a helyet, amelyet otthonának nevezhet.

Ez a szenvedélyes memoár többről szól, mint Carlos sztárrá válásáról. Egy fiatalemberről szól, aki arra kényszerül, hogy elhagyja hazáját és szeretteit, hogy egy önfegyelemmel, kitelepítéssel és fizikai megpróbáltatásokkal teli életet éljen. Arról is szól, hogy egy ország szíve és lelke hogyan érintheti meg egy polgára szívét és lelkét. Carlos őszintén és humorral, élénken ábrázolja a kommunista Kubában zajló mindennapi életet, a balett iránti érzéseit - egy olyan művészeti ágat, amelyet egyszerre szeret és gyűlöl - és az apjával való bonyolult kapcsolatát. Carlos Acosta a táncot könnyednek tünteti fel, de a színpadon látott kecsességnek, erőnek és karizmának ára van. Itt, a saját szavaival elmondja, hogy milyen árat fizetett érte.