Nuremberg or the Promised Land
Nem veszem fel Németország védelmét. Én az igazság védelmét vállalom.
Nem tudom, hogy létezik-e az igazság, és sokan hoztak fel érveket, hogy bebizonyítsák nekem, hogy nem létezik. De azt tudom, hogy a hazugság létezik. Tudom, hogy létezik a tények szisztematikus elferdítése.
Három éve élünk a történelem meghamisításával. Ez a meghamisítás ügyes: fantáziákat tartalmaz, sőt, képzelt fantáziák összeesküvésén alapul. Én ostoba módon hiszek az igazságban.
Még abban is hiszek, hogy az végül győzedelmeskedik minden felett, még a rólunk alkotott kép felett is. Az Ellenállás által kitalált hamisítás bizonytalan sorsa már bizonyítékot hozott erre. Ma már a tömb megtört, a színei leválnak: ezek a hirdetőtáblák csak néhány évszakot bírnak ki.
De akkor, ha a demokráciák propagandája három éven át hazudott rólunk, ha elferdítette, amit tettünk, miért higgyünk neki, amikor Németországról beszél nekünk? Nem hamisította-e meg a megszállás történetét, ahogyan a francia kormány tetteit is hamisan mutatta be? A közvélemény kezdi korrigálni a tisztogatással kapcsolatos ítéletét. Nem kellene-e feltennünk magunknak a kérdést, hogy nem kell-e ugyanezt a revíziót elvégezni azokkal az ítéletekkel kapcsolatban is, amelyeket ugyanezek a bírák hoztak Nürnbergben? Nem lenne legalább becsületes, sőt szükséges feltenni ezt a kérdést? Ha az a bírósági eljárás, amely franciák ezreit sújtotta, csalás, mi bizonyítja számunkra, hogy az, amely németek ezreit ítélte el, nem szintén csalás? Van-e jogunk ahhoz, hogy ez a kérdés ne is érdekeljen bennünket?
