Olvasói vélemények
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 4 olvasói szavazat alapján történt.
Eredeti címe:
Old Trafford - 100 Years of the Theatre of Dreams: 2nd Edition
Könyv tartalma:
Az elmúlt 100 évben az Old Trafford adott otthont világbajnoki és Európa-bajnoki mérkőzéseknek, FA-kupa-döntőknek és Bajnokok Ligája-döntőnek, és számtalan United-győzelem, döntetlen és vereség tanúja volt. Mégis mindenekelőtt a klub alapítójának és első mecénásának, John Henry Daviesnek az emlékműveként marad fenn. Davies felismerte, hogy a labdarúgás az 1900-as években exponenciálisan növekedett, és hogy hatalmas számú szurkolót kell biztonságosan elhelyezni, ezért felismerte, hogy az angol bajnokoknak és az 1909-es FA-kupa győzteseknek tágasabb otthonra van szükségük, mint a régi, ócska Bank Street-i, Claytonban található, kevés létesítményt kínáló és kevesebb mint 25 000 férőhelyes pálya. A sörfőzőként dolgozó elnök talált egy szabad telket Old Traffordban, és a klub sikerén felbuzdulva megbízta a híres futballtribünök építészét, Archibald Leitch-et, hogy építsen egy 100 000 férőhelyes stadiont a helyszínen. Az 1909-ben épült és 1910 februárjában, a Liverpool elleni bajnoki látogatás alkalmával hivatalosan is megnyitott Old Traffordot egy riporter azonnal a „legcsinosabb (sic), legtágasabb és legfigyelemreméltóbb arénának” nevezte, amelyet valaha láttam. Mint futballpálya, páratlan a világon, megtiszteltetés Manchester számára, és egy olyan csapat otthona, amely csodákra képes, ha úgy akarja”. Sajnos a stadion a klub számára éppen rosszkor érkezett, mivel a United 37 éves trófeamentes sorozatot kezdett, amely a leghosszabb a klub történetében.
Ennek következtében a United átlagos nézőszáma a háború előtt ritkán haladta meg a 30 000 főt, miközben a stadion befogadóképessége meghaladta a 70 000 főt. A szerencsétlen stadiont 1941. március 8. és 11. éjszakáján további csapások érték, amikor a Blitz során lebombázták. Így a háború után négy szezonon keresztül a United kénytelen volt a Maine Roadon játszani a „hazai” mérkőzéseit. Második „életében” az Old Trafford már nem volt egyedül nagy befogadóképességű stadion, mégis a Matt Busby vezette United újjáéledése miatt a stadion többször megtelt. A reflektorok és az európai labdarúgás megjelenése új fejezetet jelentett: a stadiont széles körben úgy tartják számon, hogy ilyen alkalmakkor a legjobb formában van, és az 1957-es, a Real Madrid halhatatlanjai elleni első mérkőzéstől kezdve a pálya kontinentális ellenfeleket fogadott, és Európa-szerte hírnevet szerzett. A hatvanas években az 1966-os világbajnoki döntőre készülve a pálya nyugati oldalán egy új, konzolos lelátót építettek, később pedig a Scoreboard Endnél és a Stretford End mögött további ülőhelyeket építettek be. Ezek a fejlesztések azonban semmit sem jelentettek a Taylor-jelentés nyomán bekövetkezett drámai változásokhoz képest. A Premier League megszületése és a United hazai dominanciája segített átalakítani a pályát - először egy minden férőhelyes stadiont alakítottak ki, majd a szezonról szezonra történő folyamatos növekedésnek köszönhetően több mint 75 000 férőhelyesre duzzadt.
A Wembley hosszadalmas építése alatt egy ideig a pálya még nemzeti stadionként is működött, ahol tizenkét angol mérkőzést rendeztek. Az „Old Trafford” című könyvben Iain McCartney aktualizálja eredeti, 1996-os könyvét. A könyvben megtalálhatók az eredeti helyszínrajzok, soha nem látott képek a pálya építéséről, fejlődéséről és természetesen az ott rendezett nagyszerű mérkőzésekről. A 20. század elején, az első futballboom idején épült pályák közül szinte egyedül az Old Trafford olyannyira az angol labdarúgás szerves részévé vált, hogy elképzelhetetlen, hogy egy jövőbeli világbajnoki pályázaton ne szerepeljen kiemelt helyen. Egy évszázaddal később még mindig „Manchester becsülete”, és az északi ország első számú futballarénája.
