Olvasói vélemények
Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 2 olvasói szavazat alapján történt.
Eredeti címe:
Self-Care for Teachers: Regain Your Balance Reclaim Your Time Renew Your Practice
Könyv tartalma:
Gyakran mondják, és van némi igazságtartalma, hogy azt tanítjuk, amit tudnunk kell. Így azt is írjuk, amit olvasni akarunk: ebben az esetben azt a könyvet, amelyet bárcsak valaki megírt volna nekem, amikor fiatal tanár voltam, aki még csak most kezdte a pályafutását. Egy brit típusú fiúinternátusban kezdtem tanítani: csupa fiú, csupa bentlakásos iskola - tűzpróba, ha valaha is volt ilyen. Frissen végeztem az egyetemen, jó diplomával, de gyakorlatilag semmilyen tanári tapasztalattal, és csak halvány elképzelésem volt arról, hogy miért is akarok a szakmába lépni. Valaki, akiben megbíztam, azt mondta, hogy természetes tehetségem van a tanításhoz, éreztem a hivatás halvány rezdüléseit, és szerettem volna valamit visszaadni a hosszú és önfeledt tanulás után. Ezen túlmenően fogalmam sem volt arról, hogy mibe és miért vágtam bele. A rossz ételek, a hideg zuhanyok, a kemény fegyelem és a terepfutás furcsa darwini világa volt, a brit állami iskolai hagyományok egyéb maradványaival, köztük a kenyérpudinggal, a testi fenyítéssel és a mindennapos kápolnával. Paradox módon a szigorú fegyelem és az intézményi formaságok ellenére - a tanárokat mindenütt Sir-nek szólították, a fiúkat pedig vezetéknévvel - nagy szeretet alakult ki a személyzet és a diákok között. Legalábbis becsületes ellenségek voltunk, akik Tom Brown Iskolai napok című filmjére emlékeztettek minket - legjobb esetben pedig egy összezárt, féktelen család voltunk, inkább a Svájci Robinson családra hasonlítottunk. Minden nap történt valami vicces.
A fiúk minden igyekezetünk ellenére fékezhetetlenek voltak, és az iskola feszült, elszigetelt légköre valahogy a legkülönfélébb színezetű személyiségeket hozta létre. Mindig csodálkoztam, hogy a fiúk hogyan pattantak vissza egy megfagyott menetelés vagy egy kimerítő vizsgahét után.
A mesterek voltak azok, akik megmutatták a feszültséget. Részben hiányzott a fiatalok rugalmassága. Öregek voltunk csontjainkban, és inaink elvesztették rugalmasságukat. Részben kíméletlen időbeosztást követtünk, hiszen a tanítási feladatokon kívül (beleértve a szombati félnapot is) a kollégiumokban kellett járőröznünk, a tanulószobát felügyelnünk, és minden időjárási körülmények között szabadtéri kalandokat vezetnünk. A hatvanórás munkahét volt a szokásos, ami csúcsidőben nyolcvan órára emelkedett. De egy megváltoztathatatlan törvény és egy szakmai hátrány természetes következményeit is elszenvedtük, amit majd elmagyarázok.
