Orosz-szovjet nem hagyományos háborúk a Kaukázusban, Közép-Ázsiában és Afganisztánban

Olvasói vélemények

Jelenleg nincsenek olvasói vélemények. Az értékelés 4 olvasói szavazat alapján történt.

Eredeti címe:

Russian-Soviet Unconventional Wars in the Caucasus, Central Asia, and Afghanistan

Könyv tartalma:

Ez a részletes tanulmány először 1983-ban jelent meg, és csak most vált általánosan hozzáférhetővé. Az oroszok hosszú múltra tekintenek vissza az úgynevezett nem hagyományos háborúkban.

Minden bizonnyal a 18. század óta, és a közelmúltban Afganisztánban és Csecsenföldön. A korai háborúkat a Kaukázusban vívták.

A harcok ebben a régióban a 19.

század elején kezdődtek komolyan, és egészen az 1840-es évek végéig folytak. A térségben ezt követően is folytatódtak a zavargások, az 1870-es években és az 1917-es forradalom után is voltak nagyobb felkelések.

Ez ma is folytatódik a csecsenföldi régióban. Az Orosz Birodalom terjeszkedésével az orosz erők uralták a kazahsztáni régiót, és hadjáratok sorát indították a Kaszpi-tenger és az Aral-tó közötti területen. Ez 1873-ban a Hiva elleni támadásban és az 1880-1-es perzsa határon végrehajtott hadműveletekben csúcsosodott ki, ekkor már a birodalom Perzsia és Afganisztán határán állt.

A forradalom után a Vörös Hadsereg hosszú hadjáratot folytatott az afganisztáni határtól északra fekvő területen a baszmácsi közép-ázsiai ellenállás ellen. A szovjet hadműveletek 1918-ban kezdődtek, és az utolsó ellenállási hullámokat végül 1933-ban verték le, bár 1924 után már nem folytak komolyabb harcok. A szovjetek jelentős tapasztalatokkal rendelkeztek a felkelők elleni hadviselésben és az ellenük folytatott harcokban.

A második világháború előtt ázsiai határain vagy elfojtotta, vagy bátorította az ilyen háborúkat. A második világháborúban a német vonal mögötti oroszországi tevékenységeket szervezte, valamint Kelet- és Közép-Európában ellenállási és partizánmozgalmakat támogatott.

A II. világháború után Ukrajnában és a Szovjetunió más, a német megszállás alól felszabadult területein kellett foglalkoznia az ellenállással. A II.

világháború óta számos felkelőháború résztvevőjét bátorította, ellátta és kiképezte, a nagyszabású háborúktól, mint például Vietnam, a jelentéktelenekig.

1979-ben, a kabuli szovjet katonai beavatkozás után a Vörös Hadsereg megengedte magának, hogy egy megnyerhetetlen háborúba keveredjen. Mindezt annak ellenére, hogy az ilyen harcokban a forradalomig visszanyúló szovjet tapasztalatokkal rendelkezett. Továbbá a hadműveleti magatartásuk azt mutatta, hogy nem értették meg, hogyan kell egy ilyen háborút megvívni.