Összeesküvés-elmélet a latin irodalomban

Eredeti címe:

Conspiracy Theory in Latin Literature

Könyv tartalma:

Az összeesküvés-elmélet mint elméleti keret csak az elmúlt húsz évben jelent meg; a kommentátorok termékeny módszernek találják az egyének és társadalmak cselekedeteinek és gondolatainak magyarázatára. A latin irodalom e lenyűgöző feltárásában Pag n az összeesküvés-elméletet arra használja, hogy megvilágítsa, miként hivatkozott a rómaiak elitje az összeesküvésre, amikor a társadalmukban uralkodó hierarchiák, megosztottságok és egyenlőtlenségek között navigált.

Azzal, hogy a rómaiak látszólag mindenhol összeesküvést fedeztek fel, szükségét találhatták annak, hogy rabszolgalázadásokat leverjenek, riválisaikat halállal vagy száműzetéssel büntessék, nőket elbocsátanak, idegeneket becsméreljenek, vagy császáraikat mély gyanakvással tekintsék. Pag n korábbi, Conspiracy Narratives in Roman History (Összeesküvés-elbeszélések a római történelemben) című könyvét kibővítve itt költők, szatirikusok, történetírók és szónokok - többek között Juvenal, Tacitus, Suetonius, Terence és Cicero - műveit értelmezi, hogy feltárja, hogyan adtak hangot az egyes írók fiktív vagy valós szereplőknek, akik intrikába bonyolódtak, és akiket számító világnézet motivált. A Pag n több műfajba is belemerülve erőteljes kritikát nyújt arról, hogy az összeesküvés és az összeesküvés-elmélet hogyan tud érvényesülni és virágozni, amikor a pletyka, a félelem és a titkolózás a múlt és a jelen eseményeinek rutinszerű értelmezési módszereivé válnak (és gyakran torzítják azokat).

A római társadalomban, ahol a másokról való tudás gyakran hiányos volt, és a sztereotípiák domináltak, az összeesküvés-elmélet megmagyarázta, hogyan működött a világ. Az összeesküvés-elmélet fennmaradása az ókortól napjainkig tanúsítja, hogy az emberi lét gyarlóságaival való szembesülés mechanizmusa.