Őszi fény - Japánban a tűz és a búcsú évszaka

Olvasói vélemények

Pico Iyer „Őszi fény” című műve a japán őszi évszak mély és elgondolkodtató felfedezése, amely az öregedésről, a veszteségről és az élet szépségéről szóló személyes gondolatokkal fonódik össze. A könyv költői képekkel és egyedi elbeszélői stílussal mutatja be a japán kultúra és a személyes tapasztalatok megfigyeléseit és betekintését. Az olvasók értékelik a lírai prózát, de megjegyzik, hogy a tempó és az olvashatóság terén vannak problémák.

A könyvet dicsérik a gyönyörű, költői írásmódja és a Japánról szóló mély kulturális meglátásai miatt, különösen az őszi évszakkal kapcsolatban. Az olvasók meghatónak és vigasztalónak találják Iyer öregedésről és veszteségről szóló elmélkedéseit, amelyek gyakran erőteljes emlékeket idéznek fel. A japán „zuihitsu”-t idéző elbeszélői stílusról azt írják, hogy lehetővé teszi az olvasók számára, hogy egyedülálló, elgondolkodtató módon foglalkozzanak a szöveggel.

Néhány kritikus úgy érezte, hogy a könyvből hiányzik a hagyományos elbeszélői struktúra, ami hirtelen átmeneteket és egyenetlen tempót eredményez. Emellett a fordítás minőségével kapcsolatos kritikák is felmerültek, különösen a szerző feleségének angol nyelvtudásával kapcsolatban. Néhány olvasó unalmasnak vagy száraznak talált bizonyos részeket, mások pedig csalódottságuknak adtak hangot, mivel úgy érezték, hogy a könyv nem nyújtja azokat a betekintéseket, amelyekre számítottak.

(52 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Autumn Light - Japan's Season of Fire and Farewells

Könyv tartalma:

Az emberi természet egyik legélesebb megfigyelőjétől a japán történelem és kultúra mélyreható feltárása, valamint megható meditáció a mulandóságról, a halandóságról és a gyászról. Pico Iyer évek óta megosztja idejét Kalifornia és a japán Nara között, ahol japán feleségével, Hirokóval egy kis otthont tart fenn.

Amikor azonban apósa hirtelen meghal, és a vártnál korábban visszahívja Japánba, Iyer azzal a kérdéssel kezd el küzdeni, amellyel mindannyiunknak együtt kell élnünk: hogyan tartsunk ki azok mellett, akiket szeretünk, még akkor is, ha tudjuk, hogy mi és ők is haldokolnak. Egy olyan országban, amelynek naptárát a halottak tiszteletére rendezett alkalmak jellemzik, ez a kérdés sürgetőbb, mint bárhol máshol.

Iyer végigvezet minket az apósa halálát követő egy éven, és bemutatja nekünk azokat az embereket, akik benépesítik napjait: beteg anyósát, aki gyakran elfelejti, hogy férje meghalt; távollévő sógorát, aki évekkel ezelőtt megszakította a kapcsolatot a családjával, de akinek Hiroko még mindig leveleket ír; és a pingpongklubjában lévő férfiakat és nőket, akik - nála sok évvel idősebbek - különböző módon vészelik át az őszi éveket. És ahogy a juharlevelek vörösödni kezdenek, és a hőség enyhülni kezd, Iyer egyedülálló látványt nyújt nekünk Japánról, abban az évszakban, amely arra emlékeztet minket, hogy semmit se vegyünk természetesnek.