Osztályharc és a New Deal: Az ipari munka, az ipari tőke és az állam

Olvasói vélemények

A könyv a New Deal politikájának komplex elemzését kínálja marxista szemszögből, és azt állítja, hogy az osztályharc jelentősen alakította a politikát és annak eredményeit a nagy gazdasági világválság idején. Levine széleskörű történelmi kontextust és bizonyítékokat szolgáltat érvelése alátámasztására, de mindezt olyan szakzsargon használatával teszi, amely az általános olvasók számára nem biztos, hogy könnyen hozzáférhető.

A könyv jól kutatott, a források széles skálájára támaszkodik, beleértve a kormányzati feljegyzéseket és a tudományos írásokat is. Levine egyedülálló perspektívát mutat be a New Deal történetírásában, hangsúlyozva az osztályharc szerepét a gazdaságpolitika alakításában. A történelmi elbeszélés részletes, és kontextust biztosít az iparosítás és a munkaügyi kapcsolatok következményeinek megértéséhez.

A könyv sűrűn tartalmaz szakmai zsargont, ami a nem szakavatott olvasók számára fárasztóvá teheti. A marxista beállítottság elidegenítheti azokat, akik a semleges elemzést részesítik előnyben, mivel gyakran használ töltött nyelvezetet a gazdasági osztályok leírására. Egyes részek unalmasnak minősülnek, amíg a központi érvelés nem válik egyértelműbbé.

(2 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Class Struggle and the New Deal: Industrial Labor, Industrial Capital, and the State

Könyv tartalma:

A New Deal politikájának provokatív újraértékelésében Rhonda Levine amellett érvel, hogy az FDR politikájának legfőbb korlátjai és katalizátorai az osztálykonfliktusban gyökereztek. A legújabb neomarxista és államközpontú elméletekkel szemben, amelyek kizárólag az adminisztratív és bürokratikus struktúrákra vagy az "államapparátus töredezett jellegére" összpontosítanak, azt állítja, hogy túl kevés figyelmet fordítottak az osztályharcnak a New Deal politikaformálásra gyakorolt hatására.

Levine levéltári források széles skálájára támaszkodva mutatja be, hogy Roosevelt gazdasági fellendülésre vonatkozó tervei nemcsak a tőkés és a munkásosztály, hanem magán a tőkésosztályon belüli frakciók közötti kompromisszumokat is tükröztek. A Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatokról szóló törvényt például azért fogadták el, hogy hatástalanítsák a munkásosztály növekvő harciasságát, míg a Nemzeti Ipari Fellendülésről szóló törvényt nemcsak az ipari terjeszkedés akadályainak leküzdésére hozták létre, hanem a nagyvállalatok élesen megosztott sorainak egyesítésére is.

Levine bemutatja, hogy az NLRA és a kapcsolódó programok közvetlen választ adtak mind a munkanélküliek szövetségi segítség iránti követelésére, mind a foglalkoztatott munkavállalóknak a csökkentett bérekkel és a megnövekedett munkaidővel szembeni ellenállására. Ezek az engedmények a Demokrata Pártnak a munkásosztályhoz való igazodásához és asszimilációjához kapcsolódtak, ami ironikus módon azt eredményezte, hogy a szervezett munkásság támogatta a fennálló politikai és gazdasági rendet. Végső soron ezek a politikák és elmozdulások megalapozták az ipari fejlődés új és gyorsabb szakaszát a második világháború után.