Palesztina és Izrael: Egy személyes találkozás

Olvasói vélemények

Max Carter könyve személyes és szívhez szóló beszámolót nyújt palesztinai tapasztalatairól és kapcsolatairól, különösen a Ramallahi Baráti Iskolával három generáción keresztül végzett munkája révén. Levelekből, naplókból és emlékekből merítve Carter megosztja a konfliktus sújtotta térségben tapasztalt kihívásokat és örömöket, miközben bemutatja a helyi emberek vendégszeretetét és rugalmasságát is.

A memoár mély személyes betekintést nyújt a palesztin életbe, a történelmi kontextusba és a szerző hosszú távú elkötelezettségébe a közösség iránt. Kiemeli a különböző politikai hátterű személyek széles körével való tartalmas találkozásokat, kiegyensúlyozott perspektívát nyújtva a régió összetettségéről. Az elbeszélést személyes történetek és elmélkedések gazdagítják, a remény érzését keltve a megpróbáltatások közepette.

Egyes olvasók számára kevésbé lehetnek érdekesek a politikai találkozások és konkrét személyiségek részletes leírásai, ha nem ismerik az izraeli-palesztin konfliktus történelmi hátterét. Emellett a memoár leveleken és naplókon alapuló szerkezete változó tempójú lehet, ami egyesek számára befolyásolhatja az olvasás élményét.

(1 olvasói vélemény alapján)

Eredeti címe:

Palestine and Israel: A Personal Encounter

Könyv tartalma:

1970-ben volt. A jordániai fegyveres erők és a Palesztin Felszabadítási Szervezet közötti harcok egyre fokozódtak, de egy ramallahi palesztin gyerekek iskolájában szolgáló kvéker arról számolt be, hogy ott nyugalom van: "A háborúnak itt kevés jele van. Néha látok egy-egy katonai járőrt sisakkal és fegyverekkel, és minden este repülőgépek repülnek át, amelyek Jordániába tartanak támadásra.".

Ennek a nyugalomnak csak napokkal később lett vége: "Lehetetlen tanítani. A legtöbb osztályom egész héten sztrájkolt. A tanárok sírva fakadnak. Az elmúlt napokat azzal töltöttük, hogy előkészítettük az iskolák kampuszát a harcok elől menekülők fogadására. Az osztálytermeket és az étkezdéket ágyakkal töltöttük meg - a leányiskolában hetvenet.".

Ez a kvéker Max Carter volt, egy lelkiismereti tiltakozó, aki az évek során újra és újra visszatért a Közel-Keletre. "Egy indianai farmon felnőve soha nem gondoltam volna, hogy felnőtt életem nagy részét jobban befolyásolja majd a Közel-Kelet, mint az amerikai Középnyugat ".

Max a régióban tett utazásairól és a zsidó, keresztény és muzulmán barátok egyre növekvő hálózatából szerzett tapasztalatairól ír ebben az 1970-től a második intifáda idejéig tartó időszakot felölelő visszaemlékezésében. A legfontosabb tanulságok azonban talán azok a diákok számára voltak, akiket Max az Egyesült Államokból hozott magával, hogy a saját szemükkel láthassák, milyen a terep olyan helyeken, mint Betlehem, Hebron és sok más hely.

Az egyik ilyen diák beszélt Maxnek arról, hogy milyen célt adott neki ez az élmény: "'Arabul és héberül is meg akarok tanulni' - mondta nekem -, 'hogy elmesélhessem egymás történetét'. Az biztos, hogy vannak történetek, amelyeket el kell mesélni.".