Writing Beijing: Urban Spaces and Cultural Imaginations in Contemporary Chinese Literature and Films
A világ egyik legrégebbi városa, Peking évszázadokon át császári főváros volt. A Kínai Népköztársaság 1949-es megalapítása után Peking nemcsak az új kommunista ország politikai központja lett, hanem a szocialista ideológia és a forradalmi kultúra jelképe is.
Most, a 21. században Peking globális konfliktusokat és globális kapcsolatokat testesít meg. Az elmúlt évszázad során Peking tehát a „hagyományos” főváros kvintesszenciájából a kommunista városforma szimbólumává, végül pedig kozmopolita metropolisszá vált.
Peking történetének ez a három szakasza és változó reprezentációi képezik e tanulmány témáját.
Más fővárosokhoz hasonlóan Peking is sokkal több, mint a fizikai egység. Fogalomként, reprezentációként is működik.
Ahogy a várostervezők Pekinget modellként mutatták (és mutatják be) a világnak, Peking ingadozó képei megszilárdultak a városi térben. Ma Peking városi formája évszázadokon átívelő, különböző tereket állít egymás mellé, megtestesítve a város különböző korok tervezői által a városról alkotott különböző reprezentációkat. Ezek a térreprezentációk lehetőséget nyújtanak az íróknak arra is, hogy irodalmi műveikben újragondolják és újjáépítsék a várost.
A kínai írók és filmkészítők gyakran esszencializálják ezeket a városi tereket azáltal, hogy különböző városi kultúrák szimbólumaivá teszik őket: a régi házak a „hagyományos”, „patriarchális” kínai kultúrát képviselik, míg a szovjet stílusú épületek a forradalmi kultúrát. Végül a lakások, társasházak és sorházak újabb keletű burjánzása a nyugati modernitás térhódítását jelképezi, és a globális kapitalizmus bizonyítékát nyújtja a kortárs Kínában. A Henri Lefebvre által inspirált tanulmány olyan keretet hoz létre, amely a városi tereket (a tér reprezentációit) összekapcsolja az írókkal és az irodalmi produkciókkal (a reprezentációs térrel).
Elemzem a hagyományos, a kommunista és a globalizált Peking három fő városi térformáját, és megvizsgálom, hogy mit jelentenek ezek a városi terek a kínai írók és filmesek számára, valamint azt, hogy hogyan használják őket a Pekingről alkotott sajátos képek konfigurálására. Azt állítom, hogy ezek a különböző konfigurációk valójában az írók és filmkészítők saját kulturális képzeletének kivetülései; egyfajta érzelmi katarzist idéznek elő, és egyben a városkép alternatív vízióit is létrehozzák.